Közélet

Magyarul beszélt Szlovákiában a bolti eladó, kirúgták

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 11. 25. 16:33

Cipőbolti alkalmazott volt, de egyik felettese megelégelte, hogy magyarul beszélt. Már nem cipőbolti alkalmazott.

Két hónapig dolgozott egy pozsonyi cipőboltban, azt mondja, „addig semmi gond nem volt, a munkámmal meg voltak elégedve.” Az asszony korábban egy másik somorjai bolt megnyitásában is részt vett, akkor sem volt gond a munkájával.

„Az egész országból jöttek segíteni nekünk megnyitni a somorjai boltot, többek között Dunaszerdahelyről, Trencsénből, Nagykürtösről. A problémák már ekkor kezdődtek. Az egyik hölgy zokon vette, hogy az anyanyelvemen szólok a szintén magyar, Dunaszerdahelyről érkező kollégához, valamint a telefonjaimat is magyarul intézem. Meg is jegyezték akkor többen, ha megjön a területi és a regionális menedzser, legyek inkább csendben, mert nem szeretik, ha valaki magyarul beszél”, mesélte egy helyi lapnak.

A nő mellett az arab származású üzletvezető állt ki, hiába. „…a területi menedzser figyelt engem egész nap, de a munkámban nem talált kivetnivalót. Este mégis behívott az irodába, ahol a papír, amely alapján elbocsátottak, már az asztalon várt. Indokolnia nem kellett, benne voltam még a három hónapos próbaidőmben. Ez ugye hivatalosan rendben van. Kérdeztem az okát a dolognak, csak annyit mondott, hallott ezt-azt.”

Aláírta a papírt.

(somorja.sk)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.