Közélet

Magyar Idők: egyre több a muzulmán, a katolikusok meg egyre fogynak

A kormánypárti lap összehasonlította az almát a körtével és megkongatta a terror-vészharangot.

A Magyar Idők szerint a titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt jelezték, hogy hazánkban az utóbbi időben duplájára emelkedett a muszlimok száma, és ez szerintük nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kormánypárti lap számokat is közöl: a 2011-es népszámlálási adatok szerint 2011-ben összesen 5579-en mondták magukat muzulmán vallásúnak, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám 3201 volt.

A Magyar Idők valamiért fontosnak érezte, hogy ezt a számot összevesse a keresztény egyházak hívei számának visszaesésével, noha itt egészen más nagyságrendről van szó: míg 2001-ben a katolikusok száma meghaladta az 5,5 milliót, 2011-ben már csak 3,8 millióan mondták magukat katolikusnak.

Az iszlámra visszatérve, azt írják: a dzsihádisták ügynökei számára Magyarország legfeljebb tranzitország és pihenőhely, de úgy vélik, az iszlám terjedésével egyre több segítőre találhatnak hazánkban.

A lap kitért arra is, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei megerősített készültséggel figyelik a börtönökben a rabok viselkedését, hogy ne forduljon elő olyan eset, mint nemrég Spanyolországban, ahol egy büntetését töltő rab próbálta radikalizálni társait és tagokat toborozni az Iszlám Államnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik