Közélet

Összetűzésekre figyelmeztetnek a macedón hatóságok a menekültek miatt

A torlódások és több napja tartó várakozás, valamint türelmetlenség miatt a macedón hatóságok arra figyelmeztettek hétfőn is, hogy incidensek történhetnek a migránsok vagy a migránsok és a rendőrök között a görög-macedón határon, számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A görög-macedón határon több ezren torlódtak fel azt követően, hogy Szkopje csütörtökön bejelentette: csak azokat a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be az országba, akik már rendelkeznek korábban, Görögországban kiállított regisztrációs papírokkal.

Gjorge Ivanov macedón elnök arra figyelmeztetett vasárnap, hogy az a mintegy ezer ember, aki nem háborús övezetből érkezett, lassítja, illetve akadályozza azok átengedését is, akiknek megfelelő papírjaik vannak, így akár háromezer olyan ember is a görög oldalon rekedhetett a hét végén, aki háborús övezetből menekült.

Szerbia is csak azokat engedi be, akik háború sújtotta övezetből érkeznek, és rendelkeznek korábban kiállított regisztrációs papírokkal, így a szerb-macedón határ melletti Presevóban jelentősen csökkent a migránsok száma. Hétfő délelőttig mintegy 1500 embert vettek nyilvántartásba, akik a szerb-horvát határ melletti Sid felé folytatták útjukat. Onnan – további ellenőrzések után – vonattal szállítják őket tovább Horvátország és Szlovénia felé.

Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ vezetője az RTS reggeli híradójában törvényellenesnek nevezte, hogy a hatóságok származási ország szerint osztályozzák a migránsokat, és nem engedik be azokat, akik gazdasági bevándorlóknak számítanak. Mint mondta: egy egész népet nem lehet gazdasági migránsnak minősíteni, és ezzel az emberi jogok, valamint a menedékjogról szóló törvény megsértését kockáztatja Szerbia.

Szerinte azok, akiket nem engednek be, alternatív útvonalakat választanak majd, illetve erősödhet az embercsempészet, és növekedhetnek a bűnözők bevételei is. “Ez nem fogja megállítani őket abban, hogy Nyugatra menjenek”, fogalmazott Rados Djurovic.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik