Közélet

Páratlan holokauszt-dokumentumok kerültek elő egy budapesti bérház falából

A 6300 irat egy 1944-es népszámlálás során készült, alig két hónappal azután, hogy a náci Németország csapatai megszállták az országot.

Több ezer, a negyvenes években készült népszámlálási iratot talált egy, a Parlament közelében álló budapesti bérház falában egy fiatal pár. Az AFP tudósítása szerint Berdefy Brigitta és Berdefy Gábor éppen a lakását újította fel, amikor rábukkant az elveszettnek hitt dokumentumokra.

Az iratokat egy munkás találta meg. A pár téglánként bontotta ki az elfalazott üreget, amelyből összesen 6300 irat került elő. A 61 kilogramm súlyú dokumentumhalmot a német megszállókkal kollaboráló magyar hatóságok készítették, hogy előkészítsék a kétszázezer budapesti zsidó deportálását és elpusztítását. A fővárosi levéltár hónapok óta dolgozik a restaurálásukon és feldolgozásukon. Kenyeres István, az intézmény vezetője szerint „példátlan leletről” van szó.

Az iratok annak a népszámlálásnak a keretében készültek, amelyet 1944 májusában rendeltek el: alig két hónappal azután, hogy a náci Németország csapatai megszállták Magyarországot. Az összeírás célja az volt, hogy kiszűrhessék és a sárga csillagos házakba telepíthessék a főváros zsidó polgárait. Őket később gettóba zárták; sokuk a haláltáborokban végezte.

„A Berdefy családnak köszönhetően most végre pontosan felmérhetjük, hogy melyek voltak azok a jobbára zsidók lakta budapesti épületek, amelyekből sárga csillagos ház lett” – mondta Kenyeres a hírügynökségnek nyilatkozva. A szakember szerint még legalább 23 000 hasonló irat lehet elrejtve a városban. A levéltár igazgatója azt ígérte, hogy a most fellelt dokumentumokat digitalizálják és a nagyközönség számára is elérhetővé teszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik