Közélet

Háromszoros árat szedtek be a nagykőrösiektől csatornázásra

csat(210x140)(2).jpg (csatornazas, vasarhely, kishomok)
csat(210x140)(2).jpg (csatornazas, vasarhely, kishomok)

Visszakövetelik a pénzüket azok a nagykőrösiek, akik éveken át fizettek rendkívüli adót csatornázásra, az önkormányzat azonban annak egy részét útépítésre költötte – írja az Origo.

Nagykőrösön 2007-ben jött létre a víziközmű-társulat, azzal a céllal, hogy felújítsák a város csatornarendszerét. Nem sokkal később egy állami pályázaton vettek részt, ennek keretében a felújításhoz az önkormányzatnak előbb össze kellett szednie a 15 százalékos önrészt. A beruházás 2007-ben elindult, a helyiekre kivetették a rendkívüli hozzájárulást, így portánként 200 ezer forintot fizettek be az érintettek.  2012-re összegyűlt az önrész, befejeződtek a munkálatok és az állam elindította a támogatások kifizetését. 2013-ban azonban megváltoztatták a pályázati szerződést: az állam így a költségek 95 százalékát vállalta át és a beszedett önrész kétharmadát visszautalta az önkormányzatnak.

Az így felszabadult 10 százalékos önrészt azonban az önkormányzat nem az embereknek utalta vissza, hanem útépítésre fordította, erről azonban a lakók semmilyen értesítést nem kaptak. A közgyűlés megszavazta a rendeletet, de állítólag abból világosan nem derült ki, hogy az útépítést a csatornára befizetett pénzből finanszírozzák.

Uram-bátyám-nászom

Az útépítést nyilvános közbeszerzési pályázat nélkül nyerte meg két cég: hármat a Tief Terra, egyet pedig a Sutus Bau nevű vállalkozás. A tender „négy részre vágták”, ezért nem kellett nyílt közbeszerzést kiírni. A Tief Terra Kft. három tenderen lett befutó, róluk nem sokat tudni, csak annyit, hogy gyakran dolgoznak együtt a Duna Aszfalttal. A Duna Aszfalt tulajdonosa, Szijj László rokoni kapcsolatban áll a nagykőrösi polgármesterrel:  polgármester fiának a felesége Szíjj László lánya.

A negyedik tendert a kevésbé ismert, Bugacpusztára bejegyzett Sutus Bau ynerte meg, ez a cég is Szijj Lászlóhoz és a Duna Aszfalthoz köthető. Egy olvasói levél szerint – amelyet a portál két forrása is megerősített – azokon az útszakaszokon, amelyeket elvileg a Sutus Bau épített, szintén a Duna Aszfalt overalljait viselő munkások dolgoztak. A polgármester tagadta, hogy a rokoni szálak miatt favorizáltak volna cégeket a pályáztatáskor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik