Közélet

Egyre kevesebben járnak egyetemre

A hallgatók több mint fele vesz részt államilag támogatott képzésben.

Egyre kevesebb hallgató van az egyetemeken és főiskolákon – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfőn kiadott gyorstájékoztatójából. A mostani tanév elején több mint 11 ezerrel kevesebben iratkoztak be felsőoktatási intézményekbe, mint tavaly, ez 3,7 százalékos csökkenést jelent – idézi az adatokat az Eduline.

Nappali tagozaton 3,3 százalék, estin 2,7 százalék, levelezőn 3,2 százalék a csökkenés, távoktatásban pedig kiugróan magas, 15,2 százalékos.

A hallgatók 57,5 százaléka vesz részt államilag támogatott, állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas, valamint közszolgálati ösztöndíjas képzéseken, ez az arány hajszállal magasabb a tavalyihoz képest – akkor 57,1 százalék volt.

181 283-an tanulnak alapképzésben, 37 182-en mesterképzésben, 38 479-en osztatlan képzésben, továbbá 11 977 hallgató vesz részt felsőoktatási szakképzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik