Közélet

Mesterházy láthatóbb, karakteresebb, erősebb, keményebb MSZP-t akar

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 11. 11. 21:45

Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke szerint Hiller István szocialista országgyűlési képviselő a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor arról beszélt, hogy az országhatáron felépített kerítésnél még senki nem mondott jobb megoldást.

Mesterházy Attila az M1-en azt hangsúlyozta: a kerítés nem jó megoldás, nem szolgálja azt a célt, amelyet Orbán Viktor kormányfő megjelölt, hogy védje meg Európát, mivel mindössze elterelte az emberáradatot.

Hozzátette: a kerítés helyett a megoldás az, hogy a görög-török határt kell jól őrizni, illetve a problémát kell ott megoldani, ahol keletkezik.

A szocialisták álláspontja szerint nem kerítés kell, hanem európai megoldás – hangsúlyozta. Hozzátette: Európában is vannak “kerítéspártiak”, illetve olyanok, akik ellenzik ezt a megoldást, ő az utóbbiakhoz sorolta magát. Arra a kérdésre, hogy Hiller István kijelentése okozott-e feszültséget az MSZP-ben, Mesterházy Attila azt mondta: feszültséget nem okozott, de egyfajta szimbólummá vált.

Ezzel kapcsolatban arról beszélt: van a párt jelenlegi helyzetével és jövőjével kapcsolatos vita, vannak nézeteltérések, ki milyen stratégiát választana a támogatottság növeléséhez. Kifejtette: “láthatóbb, karakteresebb, erősebb, keményebb MSZP-t” szeretne látni, egy nemzeti karakterű, valódi szociáldemokrata, balközép pártot képzel el.

Mesterházy Attila normálisnak nevezte a párton belüli nézeteltéréseket, de azt hangsúlyozta: az nem visz előre, ha valakinek más a véleménye, akkor rögtön stigmatizálják, ehelyett vitatkozni kell az állásponttal, érvelni kell. A nyilvános elhatárolódások nem működnek a politikában – jelentette ki, hozzátéve, a tartalmi, személyi vitákat meg kell próbálni “házon belül tartani”, mert az emberek azt akarják hallani, hogyan oldanák meg az ő problémáikat.

Arról is beszélt, hogy “csak azért ellenezni valamit, mert azt Orbán Viktor mondja, vagy épp a Fidesz mondja, butaság”. Véleménye szerint a nagyobbik kormánypárt ad épp elég okot a kritikára, de ha van egy jó kormányzati kezdeményezés, akkor azt érdemes támogatni.

Az MSZP közelgő tisztújító kongresszusával összefüggésben megismételte korábbi kijelentését, hogy nem gondolkodik pozícióban.

Hiller István múlt kedden az InfoRádióban azt mondta, “nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat”. Erre reagálva Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője közölte: az MSZP álláspontja nem változott a menekültkérdésben az elmúlt nyolc hónapban.

Arra kérte Hiller Istvánt, korrigálja nyilatkozatát, tegye egyértelművé: “amíg mi vezetjük a szocialista pártot, addig az nem fog a Fidesz holdudvarába tartozni, nem lesz része a nemzeti együttműködés rendszerének, mert azzal szemben határozza meg magát”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.