Közélet

Az MSZP szerint veszélyben a hétköznapi tisztességes élet

Az MSZP szerint a hétköznapi tisztességes élet vált veszélyeztetetté a közszférában dolgozó mintegy 700 ezer ember számára azzal, hogy a nettó átlagkeresetük nem éri el a százezer forintot. Erről Tóbiás József elnök-frakcióvezető beszélt kedden Győrben, a párt régiós értekezletén.

Az ellenzéki politikus a november 28-i kongresszust előkészítő értekezleten kiemelte, az egészségügyben, a szociális ellátásban, az oktatásban vagy a rendvédelemben dolgozók átlagkeresete százezer forinttal kevesebb, mint a versenyszférában dolgozóké.

Szerinte amikor másfél hónapja megfogalmazták a közszférában dolgozók számára a fizetésemeléssel kapcsolatos követelésüket, sokan azt hitték, hogy ez csupán politikai akció, de a nemzetközi környezet megmutatta, hogy Magyarország nemcsak leszakadóban van az Európai Uniótól, hanem szétszakadóban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik