Közélet

Balog lát éhező gyereket és báránybőrbe bújt farkast

A humán csúcsminiszter szerint nem lehet távol tartani a politikától a Nemzeti Minimum-javaslatot.

Balog Zoltán a Népszabadságnak azt mondta, a hétvégi gyermekéhezés megszüntetésére már készül a program, vannak forrásaik és terveik, hogy a rászoruló családoknak hétvégi ételcsomaggal tudjanak segíteni, de szerinte a
gyermekekről alapvetően a szülők dolga gondoskodni. Ha valaki mégsem tudja ezt a felelősséget vállalni, akkor az államnak segítségére kell sietni. A miniszter kiválónak tartja a keresztény értelmiségiek által megfogalmazott Az Idők jelei című dokumentumot, amelyben ezt írják.

Rosszul segíteni pedig bűn. Talán a gyermekek nyomora olyan seb társadalmunk testén, amely mindenkinek fáj. Nem kellene több mint 25 év célzott, logikus, nagyvonalú, kitartó munka, és ez a 25 év elkezdődött.

A miniszternek a gyermekéhezés ellen küzdő civilekkel folyamatos a kapcsolata. Amikor a Nemzeti Minimumról a vita folyt a népjóléti bizottságban, ő a kormányülésen éppen azt javasolta, hogy másfél milliárddal emeljék meg a  szünidei gyermekétkeztetésre fordított összeget, január 1-jétől kötelezzék az önkormányzatokat, hogy biztosítsák ezt a rászoruló gyerekeknek. Szerinte a munkájából következően

ma több százezer gyerekkel többen étkezhetnek ingyen,

mint amikor a munkáját elkezdte.

Persze ez még mindig kevés, bőségesen van még tennivaló, de a hatalmas lépéseket józan ember nem vitatja. A Nemzeti Minimum ügyében egy kicsit nevetségesnek és ízléstelennek is tartja a kialakult lökdösődést. Az ő dolga, hogy minél több gyereknek jusson meleg étel naponta háromszor. Ezért az elmúlt öt évben sokkal többet tettet, mint az összes előző kormány, de azt ő sem tudja teljesen jó lelkiismerettel mondani, hogy az út végére értek.

A miniszter – párttársaival ellentétben – elismeri, hogy van gyermekéhezés Magyarországon, de rögtön hozzáteszi, hogy szerinte ezeknek a gyerekeknek a száma lényegesen kisebb, mint kormányzásuk kezdetekor. A gondoskodás alapvetően a szülők felelőssége

Hogyha valaki gyermeket vállal, akkor végig kell gondolnia, hogy ennek a gyermeknek milyen életperspektívát tud nyújtani. Ez a szülői felelősség. A felnőtt ember felelőssége.

Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy nem tudja ezt a felelősségét vállalni, az államnak segíteni kell, de feltételekkel. A szociálpolitikában a feltételekhez kötött támogatások rendszerét erősítené, mert szerinte az sikertörténet és a magyar családpolitikát nemzetközi szinten elismerik.

Ennyire polgári az ország

A miniszter úgy látja, a polgári Magyarország egyik szimbóluma a miniszterelnök is, de nem egyedül. Szerinte Orbán Viktornak kell-e a 2018-as miniszterelnök-jelöltnek lennie, bár a jelölés még messze van és furcsa lenne, ha a saját főnöke munkáját értékelné. Szerinte Magyarország polgáribb lett, mint öt vagy tíz éve annyiban,

hogy a társadalmi csoportok, akiktől autonóm létet, autonóm gondolkodást, kezdeményezőkészséget – ami független kormányoktól meg politikától – várhatnak, ma erősebbek, mint voltak öt vagy tíz évvel ezelőtt.

A miniszter kérdésre elismeri, hogy bizonyos körök vagyonosodásáról érdemes vitatkozni, de az ő lelkiismerete tiszta. A migráns és a bevándorlás ügyben is, bár van tennivalója. Szerinte ma

már senki nem vitatja Európában, hogy az egyetlen olyan kormányfő, aki következetesen, első perctől ugyanazt mondta, és amit mondott, azt cselekedte migránsügyben, az Orbán Viktor.

Az sem kérdés, hogy egyre több politikus, kormányfő, felelős ember abba az irányba halad, amerre a magyar kormány. Világosan látszik, mitől olyan erős ma Orbán Viktor pozíciója ebben az ügyben Európában. Az első a következetesség, a második a nyílt beszéd. A miniszter cáfolja, hogy a kormány euroszkeptikus lenne,

Keresztényként folyamatosan vizsgálja lelkiismeretét, kötelessége. Állandóan szembesíti magát a keresztény hitből következő életszemlélettel, és ilyen értelemben senkinek a lelkiismerete nem lehet teljesen tiszta, soha.

Mindig van tennivaló, erkölcsi értelemben is.

Ő arra büszke, ahogy a hozzánk érkezőkkel bántak az egyházak, segélyszervezetek, hiánynak inkább azt tartja, hogy erről keveset beszéltek a nyilvánosságban, noha szerinte megfér egymás mellett a határok szigorú védelme és az emberiesség.

A pártpolitika kapcsán úgy véli, a Jobbik a báránybőrbe bújt farkas , és bízik abban, hogy 2018-ban is győz a Fidesz, és egyetért azokkal, akik szerint Gyurcsány legalább olyan szélsőséges, mint Vona. A Jobbik az ő munkáját semmiben nem segíti, inkább rombol, mint épít.

Lehet, hogy néhány ügyben segített a szókimondásuk, de azokkal, akik gyűlöletre alapozzák a politikájukat, meg kell küzdeni, és azokat le kell győzni.

A miniszter érdemben nem válaszol arra, abból a szempontból veszélyesnek érzi-e a Jobbikot, hogy sokan látják úgy: Simicska Lajos elkezdte Vona Gáborban az új Orbán Viktort felépíteni.

Valaki úgy gondolta, hogy az ő gazdasági érdekei szerint lehet a politikát alakítani. A kormányfő erre nemet mondott. Hiszen egy ország alakulását nem határozhatják meg semmifajta nagytőkés érdekek. Így hát megpróbál ez a valaki más politikai szereplőket keresni, akiken keresztül majd úgy gondolja, hogy mégis tudja az érdekeit érvényesíteni.

Ő ezt morálisan elítéli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik