Közélet

Tudósok előtt kongatta a vészharangot Orbán

Őrült időket élünk, vakon száguldunk egy bizonytalan kimenetel felé – mondta a miniszterelnök a Tudományos Világfórum megnyitóján.

„Közel-keleti államokból kiáramló emberekkel kell farkasszemet néznünk, miközben Afrika belseje is készülődik, több tízmillióan” – riogatott Orbán Viktor a Tudományos Világfórum budapesti ülésének megnyitóján szerdán este.

A kormányfő szerint Európa elözönlés alatt áll, a nyugati világ olyan kihívás előtt áll, amely „összeroppanthatja életünk eddigi formáját”. A folyamatokban egy kulturális átrendeződés új térképe rajzolódik ki – jelentette ki a tudósok előtt a magyar miniszterelnök. „A válság nem más, mint az attól való félelem, hogy kifogytunk a lehetőségekből, hogy nincs eszközünk az élet megszokott folytatásához” – mondta, hozzátéve, hogy bizonyítanunk kell, hogy nem fogytunk ki az eszközökből.

„Őrült időket élünk, vakon száguldunk egy bizonytalan kimenetel felé, mind tudjuk, hogy jó nem származhat belőle, mégsem teszünk eleget ellene” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint vissza kell térnünk az „elementáris védekező reflexekhez”. Majd erőt, egészséget kívánt, hogy a tudomány ezt a munkát elvégezhesse – írta meg a HVG.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik