Közélet

A vemhes kocával végre érthető a TV2-háború

Egyelőre csak a frontvonalak látszanak, de a harcban kár mindenki mindent bukhat.

Azt továbbra sem tudni, kié a TV2. Bár AndyVajna pénteken megszerezte a GVH engedélyét, amit Fonyó Károly hétfőn kért, de a film- és kaszinógurunak érdemes kivárnia, mit mond a cégbíróság riválisa beadványáról – írja a Népszabadság, amely szerint kedd délig Vajna nem kérte tulajdonjoga bejegyzését.

A lap által megkérdezett jogászok szerint elviekben annak sincs jelentősége, hogy a P7S1 német médiavállalat nem járul hozzá, hogy zálogjogát a TV2-n Fonyóék töröljék, egy fellebbezéssel helyre lehet tenni a cégbíróságot, főleg úgy, hogy a Megapolis ügyvédje már közölte: letétbe helyezték a TV2 vételárát, készek rendezni a számlát a P7S1 felé.

Jogászok szerint biztos, hogy Fonyó az eddig titokban tartott opciós szerződésben kikötötte, jogai kiterjednek a CCA és a D6D más cégekben lévő vagyonára is,  és megtámadja majd a két kft. tavalyi kiürítését. Ugyanakkor még így sem biztos, hogy célt ér. Egy cégbejegyzésre szakosodott jogász érzékletes példával magyarázta, mi jöhet még.

Egy példával illusztrálva: valaki leteszi a vételárat egy vemhes kocára azzal, hogy heteken belül jön érte. Ám a gazda eladja az időközben megszületett malacokat. A vevő joggal állítja, hogy megkárosították, de nem követelheti az új tulajdonosoktól, hogy adják neki a malacokat, legfeljebb azt kérheti, hogy a gazda térítse meg a kárát.

Jogászok hosszú pereskedést jósolnak akkor is, ha valaki megnyeri a cégbírósági versenyfutást és egy-két hónapon belül beveszi a TV2-t. Fonyó és Vajna megegyezhetne peren kívül is, de a Népszabadság forrásai szerint Simicska hallani sem akar kiegyezésről.

A TV2 körüli csatározás miatt egyelőre elsikkadt az Vajna új hírtelevíziójának ügye, amely azonban szintén új helyzetet teremthet, hiszen a közéleti hírcsatornához nyáron már csapatot is toboroztak és próbaadásokat is készítettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik