Közélet

Szél: lopjanak, ha így nem lesz éhező gyermek

Az LMP társelnöke arra biztatja ellenzéki képviselőtársait, hogy az ügy érdekében kérjék ők is a Fidesztől és a KDNP-től, amit ő.

Az LMP társelnöke szerint a kormánypártok nem képesek kilépni a pártpolitikai csatározásból, ezért még egy olyan ügyben, mint az éhező gyermek táplálása, sem képes a KDNP és a Fidesz miatt az Országgyűlés együttműködni.

Ez egy mélységesen szomorú látlelet arról, hol tart ma a politika ebben az országban és úgy látom, ezért is fordul el annyi magyar választópolgár a közélettől.

Országgyűlési képviselőként ő felelősséget érez azért, ami itt történik és úgy látja, elérkezett az a pont, amin túl csak egy értelmes cselekedet létezik.

Előrebocsátom, tisztelt Harrach úr, én épp úgy a nemzet része vagyok, mint Ön, és ezen a helyzeten nem változtat, hogy melyikünk hol politizál. Mi mindannyian a nemzet tagjai vagyunk és itt most szükség van egy nemzeti minimumra.

Ezért tisztelettel kéri, hogy ha tényleg az a gond, hogy ellenzéki képviselők is támogatni szerették volna ezt az ügyet, akkor adják be nélküle a javaslatot. Ő megszavazza és arra biztatja ellenzéki képviselőtársait, hogy az ügy érdekében kérjék ők is a Fidesztől és a KDNP-től, amit ő:

tisztelt Kormány, kérem, lopják el ezt a javaslatot! Adják be Önök, írják alá úgy, ahogy akarják, de kérem, csinálják meg!

Szél Bernadett emlékeztetett rá, hogy miközben gépeli nyílt levelét, gyermekek és várandós anyák éheznek Magyarországon. Látja maga előtt azt a négygyermekes anyát, aki méhében az ötödiket hordta, ahogy ott állt előtte a hidegben és elmondta neki, ő eszik utoljára a családban. És látja a KDNP-t, ahogy azt mondja, a kormány elleni támadás ez a javaslat. Uraim és hölgyeim, nem az.

Vigyék el, vegyenek le róla, adják be maguk, meg fogom szavazni. De csinálják meg, csak ennyit kérek. Tisztelettel: Dr. Szél Bernadett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik