Közélet

Kétszázmillió közpénz úszott el a történelmi megapark tervével együtt

Pedig már a zenét is megrendelték hozzá, ráadásul Ákostól. Kecskemét futhat a pénze után.

Kétszázmillió forintot költött Kecskemét és a Bács-Kiskun megyei önkormányzat egy történelmi témapark előkészítésére. A terv arról szólt, hogy húszmilliárd forintos beruházással korhű díszletek közt, látványos technikával, óriási tereken mutatják be a magyar történelem dicső korszakait. Az ötletet a franciaországi Puy du Fou történelmi témaparkból merítették. A projekthez már a zenét is megrendelték, nem mástól, mint Ákostól, de a drága pénzen vett dallamok örökre fiókban maradnak, miután nem találtak beruházót és felszámolják a projektcéget – írja a Baon.hu.

A tervek egész napos szórakozást ígérő látványosságról, az ország egyik legjelentősebb kulturális és idegenforgalmi attrakciójáról szóltak, ahol ötszáz munkavállalót alkalmaztak volna.

A múlt héten kérdezett rá a kecskeméti képviselő-testület ülésén Dobos József MSZP-s képviselő arra, hogy hogy áll a beruházás. Emlékeztetett: drága, általuk nem látott tanulmányok készültek, a cég ügyvezetőjét is fizették. Az alpolgármester azt mondta: nem sikerült támogatást nyerni a projekt megvalósításához, beruházót sem találtak, a projektcég céljainak megvalósítása lehetetlenné vált és az önkormányzatoktól kapott tagi kölcsönöket sem tudták visszafizetni. A felszámolási eljárás során a város legfeljebb az elkészült előkészítő anyagok tulajdonjogát szerezheti meg, így ha egyszer lesz esély a megvalósításra, nem kell mindent elölről kezdeni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik