Közélet

Katasztrófa a közétkeztetésben – egye azt a honatya is, amit egy ovis

Az MSZP benyújtotta a menzareform felülvizsgálatát célzó javaslatát.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó olyan országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amely elfogadása esetén előírja a közétkeztetésben “ehetetlen állapotokat előidéző fideszes menzareform azonnali felülvizsgálatát”. Szerinte a közétkeztetési rendelet hatályba lépés óta beigazolódott, hogy a magyar menzareformok nem működnek: sótlan, íztelen, ehetetlen ételek kerülnek a gyerekek tányérjára.

Azokat nem eszik meg, így sokszor éhesen mennek haza. Az MSZP képviselője szerint

mára a közétkeztetésben katasztrófahelyzet állt elő.

Az MSZP szerint nagyon fontos és támogatandó a kormány elképzelése, miszerint a közétkeztetés a korábbiaknál jobban figyeljen a különböző korú gyermekek tápanyagbevitelére, de úgy látja, nem valódi a reform, ha “még a valóban rászoruló gyerekek sem eszik meg az újfajta ételeket”. Így ugyanis azok a gyerekek sem jutnak hozzá a kellő mennyiségű, minőségű tápanyaghoz, akiknek azt családja az iskolán kívül képtelen biztosítani.

Az MSZP ezért felszólítaná a kormányt, hogy vizsgálja felül a közétkeztetés szabályozását, a szülőkkel és az érintett iskolákkal és óvodákkal közösen alkosson olyan rendeletet, amely megfelelő minőségű és mennyiségű, egészséges, ugyanakkor fogyasztható ételeket biztosít a gyermekeknek. A kormánynak a minőségi garanciák érvényesüléséhez akár több költségvetési forrást is biztosítania kellene.

A szocialisták azt szeretnék, hogy az étel olyan minőségű legyen, hogy a gyermekek azt meg is egyék.

Nem azért csupán, mert egészségesebb, hanem azért, mert ehető.

Fontosnak tartják, hogy a kormány megvizsgálja, az új szabályozás miként érintette a térítési díjak változását. Volt ugyanis olyan önkormányzat, amelyik már a tervezett bevezetés előtt megemelte az étkeztetés díját, mondván, az új feltételek biztosítása ezt igényli. A kormány az utolsó pillanatban hiába halasztotta el a menzarendelet januári hatályba lépését, mégis volt ahol érvényben hagyták az áremelést.

Bangóné szerint az emberek mindennapjait befolyásoló politikusoknak egyszer végre vállalniuk kellene döntésük következményét. Az MSZP ezért továbbra is kezdeményezi, hogy jogszabályban írják elő, hogy a képviselőknek is csak a menzareform által meghatározott módon főzhessenek a parlamentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik