Közélet
göncz árpád (göncz árpád, )

Göncz Árpád tér lehet a Nyugati tér

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 10. 22. 07:53

Gy Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselőjének javaslatáról a jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés. A beadványban a DK politikusa a Magyar Köztársaság első köztársasági elnökének kikezdhetetlen erkölcsi tartásával indokolta a tervezetet – írja a Népszabadság.

Mint azt megírtuk, az ellenzéki párt mindjárt az egykori államfő halálának másnapján jelezte, hogy  kezdeményezik a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Budapesten nevezzenek el egy reprezentatív közterületet Göncz Árpádról. Akkori indoklása szerint „nem vitatható, hogy a tegnap elhunyt korábbi köztársasági elnök személyisége és egész munkássága alapján kiérdemli ezt a megtiszteltetést.”

A DK azt javasolta, hogy a közgyűlés ezt a döntést „szimbolikusan egy október 23-ai keltezésű határozatában mondja ki és döntsön a kijelölt közterületről”, a párt a közterületen szobrot is állíttatna Göncz Árpádnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.