Közélet

Autós békemenettel fenyegetik Junckert a fideszes civilek

„Az emberek szerint a vak is látja a népvándorlással kapcsolatos megoldáshoz szükséges intézkedéseket” – áll a CÖF közleményében.

Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Fórum az Európai Bizottság elnökének, melyben az áll: ha a menekültválsággal kapcsolatban a vasárnapi EU-csúcson nem születik eredmény, „a CÖF-CÖKA, a magyarországi civilek jelentős szervezete” készen áll arra, hogy nemzetközi autós békemenetet szervezzen Brüsszelig.

A fideszes civilek szerint „az európai polgárok meghatározó többsége kétségbeeséssel figyeli az Unió felelős szervezeteinek migráns ügyben tanúsított tehetetlenségét” és „az emberek szerint a vak is látja a népvándorlással kapcsolatos megoldáshoz szükséges intézkedéseket”. Javaslataikban megfogalmazták, hogy az EU tagországainak közreműködésével garantálni kell a görögországi határzár kiépítését, élhető körülményeket kell teremteni a „népvándorlás” kiinduló pontjain, megfelelő módon finanszírozni kell a törökországi menekülttáborok fenntartását és semmisnek kell tekinteni a kvótarendszert.

Az autós békemenet a CÖF szerint a végső megoldás, egyelőre „bízunk közös Európánk miniszterelnökeinek bölcsességében és a vasárnapi tanácskozáshoz végre eredményes munkát kívánunk” – áll közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik