Közélet

Tarlós elmondta, mivel foglalkozik majd az új önkormányzati cég

A fővároshoz tartozó cégek esetében a 300 millió forint feletti közbeszerzéseket bonyolítaná le a célra létrehozni kívánt szervezet – erről Tarlós István főpolgármester beszélt hétfőn az Inforádió Aréna című műsorában.

Tarlós István elmondta, egy önállóan gazdálkodó, közbeszerzésekkel foglalkozó céget terveznek létrehozni. A terv az, hogy a városházán belüli 100 millió forintos értékhatárt meghaladó közbeszerzéseket a cég bonyolítja majd le. A fővároshoz tartozó cégek esetében az értékhatár 300 millió forint lenne. A főpolgármester közölte, a szerződéseket egytől-egyig a nyilvánosság előtt közzé kell tenni.

A létrehozandó cég fogja a tervek szerint a közbeszerzéseket lebonyolítani és előkészíteni, a Fővárosi Közgyűlés elé csak a formális döntések kerülnek majd. A közbeszerzéssel kapcsolatos valamennyi szakértői feladatot is ennek a cégnek kell majd ellátnia – jegyezte meg. Tarlós István elmondta azt is, hogy a cégvezető kinevezése és felmentése nem főpolgármesteri, hanem közgyűlési hatáskör lesz.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik