Közélet

Felszámolták Vitézy Tamás cégét, amelynek Habony Árpád volt az ügyvezetője

Vitézy a horvát milliomos-listákon is szerepel, de adósságokról és visszás kikötő-privatizációkról is cikkeznek vele kapcsolatban.

Habony Árpád, a miniszterelnök bizalmas tanácsadója volt az ügyvezetője 2008-2010 között annak a cégnek, mely az Orbán-családdal rokonságban álló Vitézy Tamás érdekeltségébe tartozott és egyszerűsített felszámolással szűnt meg – írja az Átlátszó.

Az Adriatiq Islands Group Hungary Kft. formálisan a zágrábi Adriatiq Islands Group Plc. tulajdonában áll. Az anyacég a honlapja szerint továbbra is működik, turisztikával és ingatlanpiaccal foglalkoznak. A cég tanácsadói közt van Töröcskei István jobboldali kötődésű bankár, Boros Imre, az első Orbán-kormány PHARE-minisztere és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök is. A horvát sajtó ugyanakkor többször is cikkezett az ottani milliomos-listákra is felkerült Vitézy kikötő-privatizációinak visszásságairól, sőt, a zágrábi cég tetemes adósságairól is.

A magyar leányvállalat utolsó, 2013 márciusi mérlege szerint 280,3 millió forint volt az adósság, a saját tőke pedig mínusz 221,5 millió forint. Az adóhatóságnak és a dolgozóknak is tartoztak. Az egyszerűsített felszámolást akkor rendeli el a bíróság, ha a cég vagyona még a felszámolás költségeit sem fedezi, illetve a könyvelés hiányosságai miatt a normál procedúrát nem lehet lebonyolítani.

Több más Vitézy-cég is felszámolás alatt áll, köztük az egykori ingyenesen terjesztett kormánypárti bulvárújság, a Helyi Téma kiadója is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik