Közélet

Egyházi bíróság elé áll a Horthy-szobrot felavató lelkész

A szélsőséges megnyilvánulásairól ismert ifjabb Hegedűs Loránt eddig mindig megúszta a felelősségre vonást.

Kedden Miskolcon tárgyalja a református egyház vezetése másodfokon ifj. Hegedűs Loránt lelkipásztor fegyelmi ügyét, melyet azután indítottak, hogy a Szabadság téri Hazatérés református templom előterében felavatták Horthy Miklós bronz mellszobrát. Az eljárást a két évvel ezelőtti szoboravatás másnapján elindították, de eljárásjogi hibák miatt később újra kellett kezdeni a procedúrát.

A lelkész felesége, a Jobbik-politikus Hegedűs Lorántné, valamint a Szabadság téri református gyülekezet is felhívást tett közzé, melyben Hegedűst a „nemzet lelkészének”, az ügyet pedig koncepciós pernek nevezik.

A Budapest-Északi Református Egyházmegye bírósága 2014 márciusában már elmarasztalta a szélsőséges megnyilatkozásairól elhíresült lelkészt, kimondva, hogy magatartása az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközött. Hegedűs megtámadta az ítéletet, a másodfokon eljáró Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága viszont kimondta, hogy az első fokon eljáró egyházmegye komoly eljárásjogi hibát vétett, ezért újra kell kezdeni az eljárást.

Az új elsőfokú eljárás lefolytatására az Egervölgyi Református Egyházmegyét jelölték ki, de úgy kerül most sor a másodfokú tárgyalásra, hogy az elsőfokú eljárás eredményéről még informálisan sem lehet semmit tudni.

Az Átlátszó forrásai szerint az egyes egyházi szervek abszurd indokokkal söprik félre, az ügyek áthelyezésével és egyes szabályok figyelmen kívül hagyásával akadályozzák a Hegedűs ellen benyújtott panaszok kivizsgálását. Úgy tudni, hogy az egyház vezetése külső és belső nyomásnak is ki van téve, a lelkész nemcsak az egyházon belül bír érzékelhető támogatással, de a Jobbik számára is fontos, hogy lelkész maradjon. Mindenesetre eddig minden esetben megúszta a felelősségre vonást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik