Közélet
Nacsa Olivér (Nacsa Olivér)

Nacsa a menekültek miatt vállalja nézeteit

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 10. 17. 11:27

A humorista most nem viccel.

Nacsa Olivért a menekültválság vette rá, hogy nyilvánosan vállalja keresztény-polgári-nemzeti elkötelezettségét. A Magyar Hírlapnak mondja el, tévútnak tartja, ha a művészi alkotás keveredik a politikával, és szerinte szomorú, hogy a különböző értékrendű emberek között egyre kevesebb a párbeszéd. Reméli, hogy politikai meggyőződése miatt nem fordulnak el tőle, hiszen ő is nézeteitől függetlenül akar minden nézőt megnevettetni. Nem akarta soha másokra erőltetni világnézetét, soha senkit nem sértett meg azért, mert másképp gondolkodik.

Ugyanakkor most úgy érzem, hogy bizonyos dolgokról nem szabad hallgatni, mert ami most folyik Európában migránsügyben, az bizony a jövőnket és a civilizációnkat veszélyezteti.

Azért érzi veszélyesnek a bevándorlást, mert a politikai liberalizmus – amely Európa számos országában hatalmon van –, már most előre láthatóan totális káoszba vezetheti a kontinenst.

Méltatlan támadásokat intéznek Magyarország és kormánya ellen, mert meg akarja védeni európai kultúránkat, hosszú évszázadok alatt kialakult értékrendünket. Egyébként éppen ez az ügy az, amelyben a kormány a nemzet elsöprő többségének támogatását élvezi.

Semmi baja az iszlám vallással, tiszteli híveit.

Nem azt mondom, hogy Európának nem szabad egyetlen menekültet sem befogadnia, de annak, ami most folyik a világban, valamilyen formában határt kell szabni.

Úgy véli, a magyar kormány által képviselt politika a helyes irány.

Ki kell állni az európai értékekért, hogy azok határozzák meg az életünket negyven év múlva is. Akkor is kötelességünk megtenni ezt, ha ne adj’ isten egyedül mi maradunk zárványként ilyen ország Európában. Büszkének kell lennünk a gyökereinkre, arra, amit a magyarok tettek, tesznek és tenni fognak az európai civilizációért.

Nacsa az interjúban arról is beszél, hogy szerinte műsora Bagi Ivánnal az állami médiában jóval kulturáltabb lett, mint a kereskedelmi tévés időkbe. Már nem kell a színvonaltalan bulvár kegyeit keresni, nyugodtan foglalkozhatnak közéleti témákkal is. Szerinte amit ők csinálnak, az „tulajdonképpen egyszerre színészet, humor és társadalomkritika”.

A mindenhol tapasztalható nosztalgiahullámot ők is meglovagolják, ezért emelték be a Szomszédok című teleregény karaktereit is műsorukba, csak mai élethelyzetekben. Így jelent meg a brókerbotrány és a devizaadósok helyzete is. A Szomszéd kertjében pedig a „miniszterelnöknek” és „kihívójának” adtak lehetőséget szereplésre. “Mára viszont Orbán szomszéd nélkül maradt”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.