Közélet

TV2 – A Jobbik elnöke szerint Simicska húzott egy ügyeset

A Jobbik elnökét egy vidéki polgármesterjelölt kampányára kísérte el az az N1TV stábja. Vona hátsóüléses interjúja.

A Jobbik elnöke elismerte, Kovács Béla ügyében már nem tud újat mondani. Nem tudott. Arról viszont, hosszan beszélt, mit gondol arról, hogy Orbán Viktor felvázolta, milyennek kellene lennie, lehetséges utódjának. Szerinte a kormányfő csak tesztelte környezetét. Arra volt kíváncsi, ki az, aki utódjának hiszi magát. Ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy megtehesse a „szükséges lépéseket”.

Nekem nem úgy tűnik Orbán Viktor, mint aki át akarná adni a maga hatalmát, hanem bedobta ezt a követ az állóvízbe, és megnézi ki az, aki elkezd úszni utána. És akkor lehet, hogy annak elveszi a mentőövét.

Vona Gábor emlékeztetett rá, hogy a kormányfő néhány hónappal korábban jelezte is, esze ágában sincs kiszállni, 2018-ban is csatába száll, ráadásul most európai színtereken is komoly sikereket könyvelhetett el.

A Jobbik elnöke a TV2 tulajdonosváltásáról is beszélt. Úgy vélte: szürreális az egész ügy. Szerinte Simicska Lajos húzott egy ügyeset, ami megítélése szerint nem lehet blöff, ezért folytatódni fog harca a kormánnyal. Úgy vélte, megfontolandó az is a Fidesz vezetői számára, amit a volt harcostárs korábban üzent, hogy sokan fognak itt még börtönben megrohadni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik