Közélet

Megtévesztő honlappal próbálják megszerezni a gazdák adatait

Megtévesztő honlappal próbálja megszerezni egy magáncég az állami termőföldprogram iránt érdeklődő gazdálkodók adatait – írta pénteki számában a Magyar Idők.

A lap úgy fogalmaz, hogy a jelek szerint adatbázis-építésre igyekszik kihasználni a Földet a gazdáknak programot egy cég, amely másfél millió elektronikus levélcímre küldött levelet arról, hogy elindult a Földárverés.hu oldal. A Magyar Idők kérdésére a Földárverés.hu-nál azt közölték, hogy weboldaluk az árverésekkel kapcsolatos információkat fogja összegezni, akik regisztrálnak, azok e-mailt és SMS-t kapnak majd a licitálásokról.

A Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a lapnak azt mondta, hogy a tárcának semmi köze nincs az oldalhoz. Bitay Márton szerint a honlap áttekintése után arra lehet következtetni, hogy azzal az árverések iránt érdeklődőket szeretnék valakik “megcsapolni”, vagyis valamilyen pluszpénzt kérhetnek azért, hogy “segítséget nyújtanak” az árverésekhez. Az államtitkár azt mondta, hogy az ilyen kezdeményezéseket károsnak tartják, mert megvezetik az embereket – írta a Magyar Idők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik