Közélet

A józsefvárosi alpolgármester szerint próbáltak segíteni a kilakoltatott családnak

24.hu
24.hu

2015. 10. 15. 17:47

Sára Botond közölte: a kilakoltatás évek óta tartó eljárás része, amire az önkormányzatnak nem volt ráhatása.

Amint arról a 24.hu is beszámolt, csütörtökön kilakoltattak egy négytagú családot Józsefvárosban. A Város Mindenkié csoport aktivistái tiltakozó akciót tartottak, tíz embert előállítottak a rendőrök.

Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere közölte: a kilakoltatás egy hosszú évek óta tartó eljárás része, melyben a bíróság egy több millió forintos tartozást felhalmozó családdal szemben hozott döntést. A bírói végzésben foglaltak már két éve jogerőre emelkedtek, a végrehajtást az önkormányzat nem tudta megakadályozni.

Az alpolgármester közleményében azt írta: a kerületi önkormányzat az elmúlt 12 évben számtalanszor felajánlotta a családnak a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ segítségét, de ezt egy alkalommal sem fogadták el. A héten is többször megkeresték az érintetteket, akik továbbra sem működnek együtt – fejtette ki Sára Botond.

Hazugságnak és mellébeszélésnek nevezte Erőss Gábornak, a PM kerületi képviselőjének közleményét, melyben arról írt, hogy „az Orbán-kormány brutális, szegényellenes politikáját jól jellemzi, hogy miközben a városrészben százával állnak üresen lakások, addig egy beteg házaspárt és gyermekét kilakoltatták a Magdolna utcából”. Sára szerint Erőss önös politikai haszonszerzésre használja a szóban forgó kilakoltatási ügyet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.