Közélet

Elutasított a választási bizottság egy devizahiteles népszavazást

A testület elnöke szerint burkoltan az alaptörvény módosítására irányult a kérdés.

Nem hitelesítette egy devizahitelekkel kapcsolatos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő íveit a Nemzeti Választási Bizottság. A kezdeményezést egy magánszemély nyújtotta be, a kérdés így hangzott: „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés foglalja törvénybe azt, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések devizafolyósítási árfolyamának emelkedéséből eredő devizaárfolyam-különbözet terhét a hitelező pénzügyi intézmények viseljék?”

Az NBV elnöke a testület ülésén azt mondta: a kérdésből nem lehet eldönteni, hogy a már megkötött, érvényes szerződések, vagy a jövőben megkötendők esetében kellene a szabályt alkalmazni. Az Országgyűlés törvényt alkotott és több törvényt is módosított a forintosítás tárgyában, de a kérdés alapján sem jogalkotói, sem választópolgári szempontból nem egyértelmű, hogy egy sikeres népszavazás esetén ezen intézkedések sorsa hogyan alakulna – mondta Patyi András. Az elnök arra is kitért, hogy meglátása szerint a kérdés burkoltan az alaptörvény módosítására irányul.

A választási bizottság határozata ellen hárman szavaztak: Fábián Adrián, a testület Országgyűlés által választott tagja, Litresits András, az MSZP és Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik