Közélet

Éhesek az ovisok, lázadnak a szülők

So(430x286).png (só, sótartó)
So(430x286).png (só, sótartó)
Az aláírásokat még csak a szegedi óvodákban gyűjtik, de tervezik, hogy a mozgalmat kiterjesztik az iskolákra is.

Petíciót fogalmaztak szegedi szülők az ehetetlen menzakoszt miatt. Kifogásaikat Balog Zoltán miniszterhez is elküldik, miután a hivatalos minősítő eljárás előtt ők már véleményezték a közétkeztetést.

Kritikán aluli. Felháborító. Ez még egy kezdő háziasszonynál is válóok.

Így minősítik az ételeket, amelyek gyermekeik tányérjára kerülnek, és úgy látják az új közétkeztetési rendelet óta rosszabb lett a menzák minősége, sok gyerek gyakorlatilag éhezik az iskolában, óvodában – írja a délmagyar.hu. A helyi hírportál több szülőt is megszólaltatott, köztük azt is, aki összefogta az elégedetlenkedőket.

Most lett ovis a lányom, a bölcsiben nem volt gondunk, evett szépen. Most az oviban semmit nem eszik, csak a tejet issza meg, mert azt szereti, és állandóan fáj a hasa. Ebédnél gyakorlatilag hisztizik, hogy nem akar enni. Már úgy összeszűkült a gyomra, hogy otthon is alig bírok beletömi bármit is.

Fülöpné Papp Éva Facebook-csoportot indított, hogy ne csak egymás között szidják a menzareformot. A napokban a csoporttagoknak köszönhetően több mint 20 óvodába kikerül az a petíció, amelyet megfogalmaztak. A bárki által aláírható tiltakozásban több sarkalatos pontot is érintenek, például a só mennyiségét. A főtt étel csak akkor ehető, ha édesség, vagy más olyan étel, amihez nem szükséges só. Emiatt a gyerekek napközben legtöbbször nem esznek mást, csak üres kenyeret – áll a petícióban.

A szülők úgy látják, a törvény előírásait túl drasztikusan vezették be – az óvodásoknál minden fokozatosság nélkül. Ezt szóvá is tették a Balog miniszternek címzett kísérőlevélben

„Tudjuk, hogy a tényleges bevezetést többször elhalasztották, de ez nem jelenti azt, hogy felkészülhettek volna az érintettek a változtatásra. A gyerekek (és mi, szülők) csak azt érzékelték, hogy a nyári szünet után teljesen elromlott a menza.

Az aláírásokat egyelőre csak az óvodákban gyűjtik, de tervezik, hogy a mozgalmat kiterjesztik az iskolákra is.

A probléma nem helyi. Korábban több fővárosi szülő is jelezte, hogy mivel az iskolák nem tehetnek már ki sótartót az ebédlőbe, a gyerek külön visz azt is. A tanárok is.

A menzareform elérte egyébként a politika ingerküszöbét, az ellenzék már többször jelezte, hogy az nem működik, mivel a csökkentett só és kevesebb fűszer csak akkor járulhat hozzá az egészségesebb élethez, ha az egyáltalán ehető és bekerül a gyermekek gyomrába.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik