Közélet

Beperelte a Fideszt a Helsinki Bizottság

Csütörtökön délután fél három kezdődik a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyben a Magyar Helsinki Bizottság a felperes, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség pedig az alperes – számol be a hvg.hu. A civil jogvédő szervezet még júniusban fordult a bírósághoz jó hírneve és becsülete megsértése miatt, miután a Fidesz egy május végi sajtóközleményben azt állította:  “a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.” 

A Magyar Helsinki Bizottság még aznap jelezte, hogy jogi útra terelik az ügyet, június 16-án pedig benyújtotta keresetét a Fővárosi Törvényszékhez.

Az egyesület azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát, illetve becsületé és kötelezze az alperest, hogy a honlapján, a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság (azóta Magyar Idők) napilapokban fizetett hirdetésként, valamint az Országos Sajtószolgálat útján közzé tett nyílt levélben kérjen bocsánatot, és jelentse ki, hogy állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek – írja a portál. Azt is szeretnék elérni, hogy a bíróság tiltsa el a Fideszt a további jogsértésektől és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Az összeget a Helsinki Bizottság menedékkérők jogi segítségnyújtására fordítaná.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik