Közélet

Pályáznia kellhet Fábrynak, Kálomistának és Borbás Marcsinak is

Az új közbeszerzési törvény alapján nyilvános pályázatot kell kiírni az MTVA műsoraira.

Az új közbeszerzési törvény alapján még Fábry Sándor vagy Borbás Marcsi műsoraira is csak úgy köthet szerződést az állami média, ha nyílt pályázatot írnak ki és azt ők nyerik meg – írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a november elsejétől hatályos új jogszabály erős fejfájást okoz az MTVA vezetőinek.

Az új közbeszerzési törvény az uniós előírások alapján új alapokra helyezi a közbeszerzés szabályait, elviekben növeli az átláthatóságot és a versenyt. Nyilvános pályázatot kell kiírni a nyolcmillió forint feletti műsormegrendelésekre is. Az állami médiaszolgáltatók ugyan felmentést kapnának a törvény alól, de itt van egy bökkenő: a műsormegrendelésekért a 80 milliárd forintból gazdálkodó MTVA felel, az viszont nem médiaszolgáltató. Az M1-M2-M3-M4, a Duna TV, valamint a Kossuth, Petőfi, Bartók rádiók műsorait hivatalosan a Duna Médiaszolgáltató Zrt. szolgáltatja, amely viszont egy kiüresített csontvázintézmény, amely az MTVA-tól rendel meg műsorokat. A saját költségvetése a kétmilliárd forintot sem éri el.

A Népszabadság úgy értesült, hogy a problémáról a Fidesz vezető politikusai is tudnak, de a Miniszterelnökség egyelőre nem akar változtatni se a közbeszerzési-, se a médiatörvényen. Így az MTVA-nak muszáj nyilvános pályázatot kiírni, ha nyolcmillió forintnál drágábban szeretne műsort rendelni. A külsős megrendelések éves szinten megközelíthetik a húszmilliárd forintot is.

Lehetséges megoldás még, hogy a Duna Médiaszolgáltatóhoz csoportosítsanak át forrásokat, de ezzel a lépéssel felborulnának a hatalmi viszonyok, csökkenne az MTVA befolyása, a médiaszolgáltató által kötött szerződésekre pedig a Közszolgálati Alapítványon keresztül az összes parlamenti párt ráláthatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik