Közélet
AppleMark

Fukuyama: Orbán illiberalizmusa ellentmond Európa normáinak

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 10. 09. 14:28

A világhírű politikai filozófus szerint az EU a sajtok és a bor címkézésével foglalkozik, míg a parlament gyengesége miatt alapvető demokratikus deficit áll fenn. Amit pedig a magyar miniszterelnök mondott az sokkolta.lta.

Európában túl erősek a végrehajtó hatalmak, míg a parlamentek – különösen az Európai Parlament – túl gyengék – mondta Francis Fukuyama amerikai filozófus, közgazdász pénteken Budapesten, a Közép-európai Egyetemen (CEU).

Demokratikus deficit

A történelem vége és az utolsó ember című könyv szerzője úgy véli, hogy az Európai Unió túlságosan szigorúan lép fel olyan részletkérdésekben, mint például a bor vagy a sajt címkézésének szabályai, miközben a parlament gyengesége miatt alapvető demokratikus deficit áll fenn.

A tudós szerint bár a demokratikus modell sok helyen válságba került és autoriter kormányzatoknak adta át a helyét, az igény a demokráciára töretlen, sőt az emberek elvárásai a demokratikus rendszerrel szemben még nőttek is.

AppleMark
MTI / Balogh Zoltán

Ezzel a működő demokráciáknak éppúgy meg kell küzdeniük, mint a válságban levőknek – tette hozzá.     Francis Fukuyama kitért a kínai növekedés lassulásának tovagyűrűző hatásaira, amelyek közül kiemelte az olajárak csökkenését. Azt mondta, hogy ez több autoriter ország, köztük Oroszország pozícióját is gyengítheti.

Sokkoló illiberalizmus

Az amerikai tudós azt is mondta, hogy sokkolta Orbán Viktor kormányfő illiberális demokráciáról szóló tavalyi beszéde, amely szerinte ellentmond az alapvető európai normáknak.

A kormány menekültpolitikája a legutóbbi példája annak, hogy Magyarország távolodik az európai konszenzustól.

Egykori közép-európai útjára visszaemlékezve közölte: a magyarországi politika elmúlt néhány évben követett iránya különösen annak fényében csalódás számára, hogy 1989/90-ben az ország a rendszerváltozás élvonalába tartozott, elképesztő volt az akkori események sebessége és gördülékenysége.

Kiemelte, hogy a magyar alkotmány szerint a fékek és ellensúlyok rendszere nem gyengébb, mint például Nagy-Britanniában.

A különbség a politikai kultúrában van:

ott a kormány az informális szabályok alapján nem él vissza hatalmával és nem hagyja figyelmen kívül a kisebbségi véleményeket

– tette hozzá.

“A formális szabályok fontosak, de ugyanaz a szabályrendszer, ami egy helyen sikeresen működik, egy másik politikai elit kezében katasztrofális eredményekkel járhat” – fogalmazott Francis Fukuyama.

John Shattuck, a CEU elnök-rektora megnyitójában kitért a menekültválságra. “Európában két megoldási modell verseng egymással: az illiberális, nacionalista modell, amelyet a magyar kormány is követ, és a liberális, regionális modell, amely az országok közötti együttműködésen alapul. Nagyon sok múlik azon Európa jövője szempontjából, hogy melyik modell fog győzedelmeskedni” – hangoztatta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Kommentek

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.