Közélet

Németh Zsolt: a kemény katonai megoldás önmagában nem elég

Az illegális migráció megfékezését célzó “kemény katonai megoldás” mellett nélkülözhetetlen a nemzetközi szintű politikai együttműködés – hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Németh Zsolt azt mondta: naponta 5-6 ezer bevándorló érkezik Magyarországra, és Európának éves szinten egymillió bevándorlóval kell számolnia. Ennek nyomán Európának el kell gondolkodnia azon, hogy a probléma gyökerét kellene kezelni. Amíg Szíriában, Irakban, Líbiában nem sikerül megszüntetni a konfliktust, stabilizálni a helyzetet, addig nem állítható le a menekültáradat – emelte ki a politikus.

A nagyhatalmaknak egyeztetniük kell

A külügyi bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy Szíriában – az elmúlt évek tehetetlensége után – az oroszok végre elindítottak valamit. Ugyanakkor Németh Zsolt aggasztónak nevezte, hogy Oroszország megfelelő koordináció nélkül avatkozik be. Németh Zsolt szerint a “kemény katonai megoldás” mellett el kell indulnia a “politikai kibontakozás” folyamatának is. Ehhez a meghatározó nagyhatalmaknak, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyeztetnie kellene – mondta az országgyűlési képviselő, aki szerint az amerikai és az orosz elnök találkozója az ENSZ Közgyűlés alkalmával ebbe az irányba mutatott.  Mint mondta, a kérdés, hogy sikerül-e megtalálni a közös pontokat, de lehetséges, hogy ehhez félre kell tenni az Aszad-kérdést.

Németh Zsolt közölte: a szír elnök pozíciójával kapcsolatban mást mond az Egyesült Államok, és mást Oroszország.  A kompromisszum megtalálásában elképzelhető, hogy Európa egyfajta “közvetítő” szerepet vállaljon – vetette fel a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik