Közélet

Lázár: kisebb bürokráciát, kevesebb bürokráciából élőt

Kisebb bürokráciára és kevesebb olyan emberre van szükség, aki a bürokráciából él, hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Országgyűlésben.

Lázár János a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítási javaslat vitáját megnyitó expozéjában elmondta: a parlament előtt fekvő előterjesztés célja egyebek mellett az, hogy egyszerűbbek legyenek az általános eljárási szabályok, és hogy jelentős mértékben csökkenjenek az engedélyhez kötött tevékenységek, valamint az ügyintézési határidők.

A tárcavezető jelezte: hamarosan a Ház elé kerül egy olyan törvényjavaslat is, amely alapján január 1-jével – 10 milliárd forintos költségvetési határon belül – csökkennek, illetve megszűnnek bizonyos állami eljárási díjak.

Emellett kezdeményezni fogja a közigazgatási életpályamodell kialakítását, amely a területi közigazgatásban dolgozók bérviszonyait javítja majd átlagosan 30 százalékkal 2016. július 1-jével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik