Közélet

Traktorral ment a Parlamentbe

A kormány "őrült privatizációja" ellen tiltakozott az LMP képviselője.

Véglegesen elhibázottnak tartja az LMP a kormány birtokpolitikáját, mivel az állami termőföldek eladásával a következő nemzedékeknek és kormányoknak semmilyen eszközük nem marad a vidék megtartóképességének növelésére, a foglalkoztatás elősegítésére.

Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselő erről hétfőn, a Parlament mélygarázsának bejárata előtt beszélt. Azt mondta: az állam vagyona 1990-hez képest tíz százalékra csökkent, a kormány pedig “őrült privatizációba” kezd, a termőföldet úgy adja magánkézbe, hogy ahhoz nem párosulnak társadalmi elvárások a foglalkoztatáshoz vagy az élelmiszer-termeléshez kapcsolódóan.

Az LMP tiltakozásához az összes ellenzéki párt csatlakozott, így hétfőn az ország tizenkét pontján tartanak félpályás útlezárást, majd a Kossuth téren demonstrálnak a 380 ezer hektárnyi, vagyis a teljes állami szántóföldtulajdon eladása ellen. Megjegyezte azt is: a lehetséges vevők között olyan nevek kerülnek elő, mint a Kishantost “szétverő” Zászlós Tibor és érdekeltségi köre.

A tájékoztatón a politikus mögött egy molinót tartottak, ezzel a felirattal:

A magyar föld nem eladó! Védjük meg a magyar földet!

A politikussal tucatnyi aktivista is tiltakozott a földeladások ellen. Az LMP képviselője a Kossuth térre egy traktorral érkezett, ezzel megsértette a súlykorlátozásra vonatkozó tilalmat. A rendőrök igazoltatták, szabálysértési eljárást indítottak ellene. Sallai R. Benedek a szabálysértést elismerte, a rendőri intézkedés ellen nem élt kifogással.

Sallai R. Benedek Facebook-oldalán közzétette a hétfői tüntetés időpontjait és helyszíneit, pontosítva, hogy hol lesznek félpályás útlezárások. Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője múlt pénteken földrablásnak nevezte, hogy az állam 350-380 ezer hektár termőföldet értékesít. Az LMP akciójához az MSZP is csatlakozott, és együttműködési szándékát fejezte ki a PM, az Együtt, a DK és az Élőlánc Magyarországért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik