Közélet

Tarlósnak lenne mit tanulnia Párizs főpolgármesterétől

Miközben Budapest első embere a dugódíjon lamentál, a francia fővárosban egyetlen nap alatt majdnem a felével csökkentették a lég- és zajszennyezettséget.

Tovább folytatódik a budapesti dugódíj-saga – vagy inkább szappanopera. Tarlós István főpolgármester a múlt hét végén a Népszavának nyilatkozva azt mondta, hogy 2016 végén vezethetik be az új tarifát a fővárosban. Mint kifejtette, egy tőle független javaslatot kénytelen „jobb híján” támogatni. Eszerint lesz egy minimális behajtási díj, amit Budapest közigazgatási határain belül és egy „a szó szoros értelmében vett dugódíj”, amit a kiskörúton belül kell leszurkolniuk az autósoknak. Azt, hogy mennyibe fog kerülni a behajtás, persze, nem közölte – viszont sietett hangsúlyozni, hogy a dugódíj nem az ő ötlete volt: még az előző városvezetés vállalta a bevezetését annak a támogatásnak a fejében, amit az uniótól kaptunk a 4-es metró megépítéséhez.

Miközben Tarlós mosakszik és ködösít, Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere már azt tervezi, hogy havonta egyszer egy teljes napra lezárja a belső kerületeket az autóforgalom elől. A francia fővárosban szeptember 27-én „autómentes napot” tartottak, huszonnégy órára a város közútjainak harminc százalékáról kitiltották az autósokat. Az akció meglepően sikeres volt, és jelentősen csökkentette a levegő-, illetve zajszennyezést.

A Guardian azt írta, hogy a város légszennyezési adatait monitorozó Airparif mérései szerint Párizs egyes kerületeiben 40, a hétvégén is zsúfolt Champs-Élysées-en pedig 30 százalékkal csökkent a szmogot okozó nitrogén-dioxid koncentrációja. A Bruitparif adatai azt mutatják, hogy a városközpontban nem kevesebb, mint 50 százalékkal csökkent a zajszennyezettség.

Párizs évek óta küzd az egyre súlyosabbá váló légszennyezettséggel. Novemberben a francia fővárosban rendezik a nemzetközi klímacsúcsot, Hidalgo pedig elhatározta, hogy ennek kapcsán záros határidőn belül minimálisra csökkenti a szmogot. Öt éven belül szeretné kitiltani a dízelmotoros autókat a városból; a következő autómentes napon még több utat fognak lezárni, és határozott célja, hogy havonta megrendezhessék ezt az akciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik