Közélet

Kósa belépője: bíróságon mennének neki a kvótarendszernek

Kósa Lajos a Fidesz gyűlésén (kósa lajos, )
Kósa Lajos a Fidesz gyűlésén (kósa lajos, )

A kötelező kvótarendszer bevezetése elleni fellépésre kéri fel a kormányt a Fidesz-KDNP-frakció – közölte Kósa Lajos, a Fidesz új frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kormánypárti képviselőcsoport arra kéri a kabinetet, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kötelező európai kvótarendszer ne valósuljon meg. A lehetséges eszközök között említette az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást. Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a szlovák kormány már bejelentette: az EU-bírósághoz fordul.

Az Európai Unió 120 ezer illegális bevándorlót osztana szét a tagállamok között – idézte a korábbi brüsszeli döntést Kósa Lajos. A magyar kormánypártok ezt elutasító álláspontját egyrészt azzal indokolta: senki nem hatalmazta fel az EU-t a tagállamok önrendelkezésének elvonására az ügyben, hogy kik lakhatnak az adott országban. “Minden országnak alapvető joga meghatározni, hogy kik az állampolgárai, hogy kiket enged be a területére” – hangsúlyozta.

Nem lehet népszavazást tartani

Másrészt – folytatta – a Fidesz-KDNP azért is abszurdnak tartja a kvótarendszer tervét, hiszen míg az 120 ezer illegális bevándorló szétosztásáról szól, addig csak Magyarországra az idén több mint 300 ezer migráns érkezett. Közölte: Magyarország álláspontja szerint az EU-nak meg kell védenie a határait, és a probléma gyökerénél kell politikai megoldást elérni. Bombázással nem lehet megfékezni a migrációs áradatot – mondta kérdésre.

Kósa Lajos a kvótarendszerről való népszavazás lehetőségét – kérdésre válaszolva – elvetette, mivel az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni. Egy másik felvetésre azt is mondta, hogy a világkvóta terve teljesen más, mint az európai, mert előbbi önkéntes lenne.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik