Közélet

Tizenegy emeletnyit zuhant az idős kutya, túlélte

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2015. 10. 03. 11:22

A tizenkét éves palotapincsinek csodával határos módon csak egy bordája sérült.

Bonzo, akit a nő nyolc évvel korábban fogadott örökbe egy menhelyről, idős korából fakadóan miatt már nehezen mozog és idegrendszeri problémákkal küzd, a gazdája tehát úgy gondolta, hogy anyja lakásában nyugodtan kiengedheti felügyelet nélkül az erkélyre, hiszen úgyis csak pihenni fog.

A kutyát felfedező ösztönei azonban a balkon szélére vitték, ahol átcsúszhatott a rácsokon, majd harminchat métert zuhant.

A füves területre érkezett állatot azonnal orvoshoz vitték, a vizsgálatok és röntgenképek pedig kiderítették, hogy korántsem volt akkora a baj, mint amit egészségi állapota indokolt volna. Bonzo-nak mindössze egyetlen bordája tört el, így rövidesen visszatérhetett a családjához, továbbra is a család kedvenceként töltve napjait.

Fotók: Express News
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.