Közélet

Szigorú szabályok mellett indulhat el a licit az állami földekért

Jakab István a Magyar Időknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában azt mondta, bár az árverések részletes szabályait lefektető kormányrendelet még nem jelent meg, az már biztosan látszik, hogy a megyei kormányhivatalok által kijelölt helyen megtartott liciteken az ügyfél ügyvéddel jelenik majd meg, az árverés szabályszerűségét pedig közjegyző hitelesíti. Hangsúlyozta, az árverések szigorú kontroll mellett folynak majd, ezzel azt akarják üzenni a spekulánsoknak, hogy jobban járnak, ha távol maradnak.

Jakab István azt mondta, a gazdák 20 éves futamidővel 2,5 százalék alatti kamat mellett kaphatnak hitelt, a kölcsön fedezete maga a termőföld lesz, ugyanakkor 20 százalék önerő kell a vásárláshoz. A Földet a gazdáknak program a teljes állami földvagyon mintegy 15 százalékát érinti, nagyjából 1,2 millió hektár erdő és 450 ezer hektár természetvédelmi terület állami tulajdon marad.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) az alapvető jogok biztosától kéri, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági felülvizsgálatot az állami termőföldek tervezett privatizációjáról. Szabó Rebeka, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek azzal indokolta kezdeményezésüket, hogy szerintük a kabinet szándéka alaptörvény ellenes.

Hangsúlyozta, az állami földek értékesítése – a földhaszonbérletek tapasztalata alapján – tönkretenné a termőterületeket, az alaptörvény ugyanakkor egyértelműen állami feladatként jelöli meg azok védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára. A PM politikus közölte, pártja a fővárosban és vidéken is részt vesz a földprivatizáció ellen hétfőre hirdetett ellenzéki tüntetésen.

Szabó Rebeka emellett elfogadhatatlannak nevezte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon korábbi bejelentését, amely szerint elmarad a lakossági épületek energetikai korszerűsítésére kiírt uniós pályázat. A PM elnökségi tagja úgy fogalmazott, a kormány ezzel meghosszabbítja a magyar lakosság “energiaszegénységét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik