Közélet

Titánok harca: kiakadt a Fidesz Gyurcsányra

A kormánypárt szerint a „minden idők legkorruptabb kormányzását elkövető” egykori miniszterelnök most „a független magyar bíróságot akarja politikailag kézi vezérelni”.

A magyar igazságszolgáltatás függetlenségét félti Gyurcsány Ferenctől a Fidesz. A párt szerint felháborító, hogy a DK-elnök támadja a független magyar bíróságot, mely kimondta, hogy a Sukoró-ügyben bűncselekmény történt.

Az MTI felidézi, hogy a volt miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik. A diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte Gyurcsány, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit.

A Fidesz reagálásában azt írta: felháborító, hogy a minden idők legkorruptabb kormányzását elkövető és „a mai napig is gyanús brüsszeli szerződésekkel kitömött” Gyurcsány Ferenc „bocsánatkérés helyett a független magyar bíróságot támadja és nyíltan fenyegeti”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik