Közélet

Szereti a magyar a Windows 10-et?

Két hónappal a piaci debütálást követően lényegében minden huszadik hazai PC-n a legújabb Microsoft operációs rendszer fut.

A Microsoft július 29-én indította világhódító útjára a nem túl sikeres Windows 8.1 utódját, a Windows 10-et, mely máris igen komoly sikereket tudhat magáénak. A vadonatúj operációs rendszert a megjelenését követő első 24 órában rögtön több mint 14 millió példányban telepítették fel, az első hetet követően pedig már több mint 27 millió számítógépen teljesített szolgálatot ilyen Windows szoftver. Augusztus közepén a Windows 10-et futtató PC-k száma már az 50 milliót is meghaladta, a nyár végén pedig már több Windows 10-es számítógép volt használatban világszerte. De vajon hogyan teljesít az új Windows Magyarországon?

A Gemius Rankings legfrissebb adataiból kiderül, hogy hazánkban jelenleg messze a 2009-es keltezésű Windows 7 a legszélesebb körben használt operációs rendszer, melynek piacrésze 42,8 százalékra tehető. Érdekesség, hogy a tavaly ilyenkor még 51,7 százalékon állt Windows 7 “mainstream” támogatása idén január 13-én hivatalosan véget ért. A képzeletbeli ezüstérem a még sokkal régebbi, 2001-ben debütált Windows XP nyakában lóg, melynek piacrésze azonban az utóbbi időkben jelentősen zsugorodott: míg tavaly nyáron még 19,2 százalékon állt a jó öreg XP, addig most már csak 11,1 százalékot tudhat magáénak. Csak ezután következik a sorban a Windows 8.1 a maga 8,8 százalékos piacrészével, melyhez hozzá lehet még számolni a Windows 8 1,2 százalékos részesedését is, és így kereken 10 százalékot kapunk. A Windows 10 hazánkban jelenleg kereken 5 százalékon áll, szemben a július végén regisztrált mindössze 0,7 százalékos részesedéssel, vagyis az új Windows egész jól teljesít hazánkban, melyben persze az is komoly szerepet játszik, hogy a legális Windows 7 és 8/8.1 szoftverek ingyenesen Windows 10-re frissíthetők.

Az összevont toplistán mobil fronton a 19,4 százalékos Android vezet, melyet az 6,4 százalékos iOS követ a sorban – a Windows Phone mindössze 1,2 százalékot tudhat magáénak. A Gemius Rankings az operációs rendszerek rangsorát a magyarországi internetezők magyar webhelyeken történő látogatásai alapján állítja össze; a rangsort olyan webhelyek oldalletöltés számai alapján állítják fel, amelyek részt vesznek a gemiusTraffic kutatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik