Közélet

Mindenki megnyugodhat, működik a magyar határzár

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint működik a hármas határvédelem, a magyar-szerb határon átkelni próbáló migránsok száma a szeptember 14-einek alig egy százalékára esett vissza.

Kontrát Károly szerdán Várpalotán azt mondta: a szeptember 15-étől lezárt magyar-szerb határszakaszon szerdán 81 határsértőt fogtak, ez kevesebb mint egy százaléka a szeptember 14-én a határt átlépő 9830-nak. Úgy fogalmazott: ez azt mutatja, hogy működik a hármas határvédelem, amely a fizikai akadály mellett a törvények szigorításán, valamint a határvadász szakaszokkal és katonákkal megerősített rendőri erőkön alapul.

Az államtitkár elmondta, szerda éjfélig 291 618 illegális határátlépőt fogtak el Magyarországon. Közülük a magyar-szerb határszakaszon 203 380, a magyar-horvát határszakaszon pedig 87 243 migráns lépte át a határt – utóbbiak mindössze két hét alatt jöttek át a határon.

Hozzátette, a bevándorlók közül 175 973-an nyújtottak be menedékkérelmet, ebből 64 909 szír, 46 307 afgán, valamint 24 668 koszovói állampolgár. Arról is beszélt, hogy eddig 1153 esetben indult eljárás embercsempészek ellen.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere a sajtótájékoztatón beszámolt a település olasz testvérvárosának vezetőjétől kapott “számon kérő és vádaskodó hangvételű” levélről is. Paolo Omoboni, Borgo San Lorenzo polgármestere arról érdeklődött benne, hogy Várpalota vezetői egyetértenek-e a kormány tevékenységével.

Talabér Márta szerint a testvérváros vezetője a levelet saját politikai PR-építésének céljából írta, mivel az a magyarországi kézhez vétel előtt több olasz internetes oldalon is megjelent, valamint a privát üzenetváltásaikat is feltette az internetre a polgármester. Talabér Márta úgy fogalmazott, hogy egy testvérvárosi kapcsolatban azt kell keresni, ami összeköt, nem pedig az egyéni politikai érdekeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik