Közélet

Kövér szerint valaminek muszáj történnie

A házelnök betolakodásról és Európa útkereséséről töprengett.

Kövér László szerint teljesen újra kell gondolni az Európai Unió működését, mert a „migránsválság” bebizonyította, hogy az EU, mint valódi értékközösség nem létezik. A házelnök a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a mostani európai „káoszban” az az egyetlen jó dolog, hogy újra fel kell tennünk a kérdést: kik is vagyunk mi, európaiak. „Ha ezt nem teszik meg a politikusok, majd felteszik a szavazók, de abban nem lesz sok köszönet” – mondta.

Kijelentette: a kereszténydemokrácia alapelve a szubszidiaritás, ami szerinte azt jelenti, hogy minden problémát ott kell megkísérelni megoldani, ahol az keletkezik és ahol a megoldáshoz szükséges legtöbb információ és erőforrás rendelkezésre áll. „Ha az unió így működne, egy csapásra megszünne a sehová sem vezető, erős tagállamok kontra föderális Európa vita” – véli Kövér. Hozzátette, hogy az is tarthatatlan, hogy mindent a gazdasági lobbiérdekek határozzanak meg.

A házelnök szerint nyilvánvaló, hogy a bevándorlók között vannak életüket mentő menekültek is, de Európába érve már nem védelmet kérni érkeznek, hanem „részt követelni az európai jóléti ellátásokból, figyelmen kívül hagyva minden számukra akadályt jelentő jogszabályt”. Ennél még erősebben fogalmazva azt is mondta, hogy „valójában már invázióról, betolakodásról van szó”.

Kövér úgy gondolja, hogy a „migránshullám” a nemzeti pártok erősödésével jár – nemsokára teljesen átrajzolódhat a kontinens politikai térképe, de „semmi sem garantálja, hogy a helyzet jobb lesz, mint most”. Abban biztos a házelnök, hogy „annyira kétségbeejtő állapotban van Európa, hogy valaminek történnie kell, és valószínűleg történni is fog”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik