Közélet

Már el is meszelhette az EU Magyarországot a Közgép miatt

közgép (Array)
közgép (Array)
Pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl az uniós csalás elleni hivatal a Közgép beruházásainál, így visszafizetésre kötelezhetnek minket – értesült a Népszabadság.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. tevékenységével kapcsolatos vizsgálatot – közölte hivatal sajtószolgálata.

162 milliárd Simicska-pénz a listán

A Népszabadság brüsszeli forrásai emellett arról számoltak be, hogy a vizsgálat pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl, ezért az Európai Bizottság már készül arra az eljárásra, amelynek keretében a nem rendeltetésszerűen felhasznált uniós támogatások visszatérítésére fogja kötelezni a magyar irányítási hatóságot.

A Miniszterelnökség korábban már közölte, hogy az 500 milliárdnyi vizsgált tétel között jelentős tétel a Közgép részvételével futó projekteké. A Népszabadság szerint ezt a Miniszterelnökség már listázta is: a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégeknél összesen 162 milliárd forint értékben vizsgálódik az OLAF.

Hosszú a beruházások sora

A kifogásolt beruházások egyike az M0-s autópálya M6-os és 51-es főút közti szakaszának bővítése. Két új Duna-híd és 12 kilométer hosszon új, négy sáv szélességű félautópálya megépítését az M0 Déli Ág Konzorcium végezte 34,9 milliárd forintért. A 2013-ban átadott sztráda munkáin a Közgéppel együtt dolgozott az A-HÍD, a Strabag, a Magyar Aszfalt és a Colas.

Az OLAF listájára került a Szajol–Püspökladány-vasútvonal átépítése is. A beruházás mindkét szakaszára a Közgép vezette konzorcium szerződött, egyenként 49-50 milliárd forint körüli összegért.

Csepreghy Nándor a lapnak elmondta, hogy a magyar kormány két héten belül válaszol több, hazánkat érintő brüsszeli kérdésre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik