Közélet

Tisztázott és visszaszólt a feketekassza-ügyben az MSZP

mszp(210x140)(1).jpg (mszp)
mszp(210x140)(1).jpg (mszp)
Nincs itt semmi látnivaló, kérem haladjanak tovább! - üzente burkoltan a fővárosi MSZP a Magyar Időknek, A beef folytatódik a VIII. kerületi pártszervezet gazdálkodása körül.

Az MSZP józsefvárosi szervezete nem folytatott jogszabályba ütköző tevékenységet a gazdálkodását illetően – közölte a párt fővárosi szervezete kedden az MTI-vel.

A fővárosi MSZP pénzügyi ellenőrző bizottsága azután vizsgálta meg a VIII. kerületi szervezet gazdálkodását, hogy a Magyar Idők szeptember 18-án azt írta: a birtokába került egy februári hangfelvétel a józsefvárosi szervezet tanácskozásáról.

Azon a lap szerint Komássy Ákos kerületi elnök azt mondja, hogy a szervezet “feketekasszájából” finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amiket nem tudtak bizonylattal fedezni. Példaként személyi és bizonyos kampánykiadásokat említett.

Semmi sem ütközött jogszabályba

A közlemény szerint a pénzügyi ellenőrző bizottság áttekintette a VIII. kerületi szervezet számviteli és jogszabályi működését. Azt írták:

Megállapítást nyert, hogy a kerületi szervezet nem követett el jogszabályba ütköző tevékenységet.

A pénzügyi ellenőrző bizottság a jogszabályokban szereplőnél szigorúbb dokumentumkezelést és házipénztár-kezelési szabályzatot írt elő, hogy a tudatosan, szándékkal félremagyarázható hibák is elkerülhetők legyenek – olvasható a közleményben.

Micsoda beszólás! Beef!

A budapesti MSZP közölte azt is, remélik, az ügyben különös érdeklődést tanúsító Magyar Idők hasonló gondossággal vizsgálja majd az V. kerületi ingatlangazdálkodás hatékonyságát, vagy kísérletet tesznek hangfelvétel megszerzésére bármelyik kormányülésről 2010 óta, ha már hivatalosan nem készül ilyesmi.

Korábban az ügy tisztázásra szólított fel a józsefvárosi Fidesz és a KDNP, a Fidelitas pedig azt közölte, hogy feljelentést tesz az ügyészségen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik