Közélet

Rogán Lázáréktól kap pénzt és embereket

A parlamenti ma rendkívüli ülést tart, többek között a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvényjavaslatokat is megtárgyalják.

A Blikk információi szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Miniszterelnökségből válik ki, így nincs szükség érdemben új státuszokra, új költségvetésre, új irodákra. A státuszokat és a szükséges apparátust a Miniszterelnökség anyagi keretéből vonná el a kormány.

Innen érkezik Rogán helyettese is, Dömötör Csaba kormányzati kommunikációs helyettes államtitkárból válhat politikai államtitkárrá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik része a Parlamentben, másik a Kossuth tér környéki irodaházakban kapna helyet, ezeket most Lázárék használják.

A Rogán vezette minisztérium magába foglalja majd a most Kormányzati Kommunikációs Államtitkárságként működő intézményt is, a jelenlegi miniszterelnöki kabinetet (ebből lesz a Miniszterelnöki Programiroda) és a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt is. Ez utóbbi dönthet az összes állami médiahirdetésről, 25 milliárdos kerettel.

A bulvárlap szerint Rogán az új szerepkörben több fizetést is kaphat, az új tárcavezetőnek bruttó 30 ezer forinttal jár majd több, mint frakcióvezetőként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik