Közélet

Még a pártkötődésünkről is tudni akar az Uber

uber-befektetes (Array)
uber-befektetes (Array)
A közösségi taxizásban utazó cég közvélemény-kutatást végez, és elég fura kérdéseket tesz fel.

Levelet hozott a postás a hazai Uber-sofőröknek és felhasználóknak – írja a 444. A lap szerint egész zavarbaejtő részletességgel kérdeznek rá nem csak az utazási szokásokra.

A Uber tudni akarja a pártpreferenciáinkat.

A kérdőív második oldalán kérdeznek rá a végzettségünkre, szavaztunk-e és szavaznánk-e, és ha igen, akkor kire. Ezután opciókat is adnak, felsorolva a parlamenti pártokat, de akár a Munkáspártot is beírhatja valaki, ha elég kommunista hozzá.

És ezzel nincs vége, érdekli az Uber vezetőségét az, “ahogy a jelenlegi kormányzat az üzleti szféra alábbi elemeit szabályozza”. Elégedettségünket kell itt kifejezni egy ötfokú skálán az adózással, munkahelyekkel vagy épp vállalkozásokkal kapcsolatban.

Ehhez hozzá kell tenni, a taxisokat kikerülő, amatőr sofőröket alkalmazó Uber – ahogy minden országban, ahol megjelent – Magyarországon is konfliktusba került a kormánnyal. Be nem tiltották, de szigorították a működési szabályait.

A meglepett munkatárs

Munkatársunknak mi mondtuk meg, hogy kapott valamit az Ubertől. Miután megnyitotta a kérdőívet a laptopján, hangosan felnevetett, átkozódott egy sort, majd ezt közölte:

Valójában nem nyitottam volna meg, túl sok ilyet küldenek a szolgáltatók, és többnyire sem értelme, sem hatása nincs, így egy ideje nem töltöm ki ezeket. Ezt csak azért kezdtem el kitölteni, mert felhívták rá a figyelmem, hogy milyen “érdekes” kérdéseket tartalmaz. Az első reakcióm tök őszintén a meglepődés volt, most viszont már inkább azon gondolkodom, hogy ezzel a kérdőívvel vajon mi a hosszú távú cél. Az, hogy mi köze ennek az Uber üzletfejlesztéseihez vagy szolgáltatásaihoz, nem kérdés, mert az egyértelmű, hogy semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik