Közélet

EKINT: menekültügyi válsághelyzetben az ombudsman

székely lászló (székely lászló, )
székely lászló (székely lászló, )

Az Eötvös Károly Intézet közleménye szerint érthetetlen, hogy miért hallgatott olyan sokáig az alapvető jogok biztosa. Székely a napokban megtörte a csendet, megszólalt a menekültekkel szembeni bánásmód ügyében, noha egyelőre nem kíván előzetesen véleményt nyilvánítani, vizsgálatot folytat. Sőt, azután el is látogatott Röszkére. Ezt követően nyilatkozatot adott ki, amelyben nagy általánosságban szólt az emberiességi szempont fontosságáról.

Szeptember 23-án végül nyilatkozott is a Magyar Időknek. A nyilatkozatban a menekültek helyett folyamatosan bevándorlókat emlegető alapjogi biztos néhány kérdésben meglepő tájékozatlanságot árul el: “Látni kell, hogy egy olyan menekültügyi rendszerre zúdult rá a több százezres migránstömeg, ami évi 500–1000 bevándorlóra volt méretezve” – mondja. Valójában a hivatalos adatok szerint viszont a tavalyi évben is 42 777 volt Magyarországon a regisztrált menedékkérők száma, de 2013-ban is több volt húszezernél, írja az EKINT a közleményében.

Az ombudsman a nem-cselekvés indokaként arra hivatkozik, hogy hivatala nem nyomozóhatóság. Valójában rendkívül erős vizsgálati eszköztárral, továbbá az alapjogokat sértő törvények alkotmányossági vizsgálatát kötelezően kiváltó jogkörökkel rendelkezik.

Ami a probléma általános szintjét illeti, Székely László szerint neki nem tiszte „bevándorláspolitikai kérdésekben állást foglalni, mert ez kormányzati felelősség”. Valójában az ombudsman feladata megvizsgálni minden olyan kormányzati politikát, cselekedetet és jogalkotást, amelyek az alapvető jogokat érintik. Továbbá minden jogszabályt meg is támadhat az Alkotmánybíróságon.

Amikor pedig konkrét ügyről, a röszkei incidensről kérdezik, ugyancsak nem lát tennivalót, noha a kormányzat emberei az alapjogi jogsértésekről egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatokat tettek. Miközben az ombudsmannak, ha vizsgálni óhajtana, nemcsak a több száz szemtanú és a jelenvolt sokféle sajtós és felvételeik, hanem az igazság feltárására a rendőrség belső iratai és egyéb kormányzati információforrások is rendelkezésére állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik