Közélet

Na, megint kik jártak jól? Pontosan, a magyarországi bolgárok!

Kiemelten támogatja a bolgár nemzeti kisebbséget a kormány. Az idén biztosított 207 millió forintos támogatásnak köszönhetően a kisebbség a többi között kutatóintézettel gazdagodik.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a bolgár nemzeti kisebbség támogatása 2010-hez képest több mint a kétszeresére nőtt, az akkori 93 millió forintról 207 millió forintra.

Azt mondta, mintegy 150 millió forintot fordítanak az intézményi, oktatási rendszer működtetésére. A magyarországi bolgárok egyesületének támogatása, a művelődési házak rekonstrukciója és felújítása 48 milliós forintos kerettel valósul meg. Beszámolt a bolgár kutatóintézet létesítéséről is, amelyet 4 millió forinttal segítettek. Az intézet feladata a bolgárok múltjának, jelenének kutatása.

Szerinte a kormány rendkívül fontos partnerként tekint a bolgár nemzetiségi önkormányzatra és kiemelten fontosnak tartja a szószólói intézményt.  Az államtitkár köszönetet mondott a bolgár nemzetiségeknek azért a küzdelmükért, amelyet megmaradásukért folytattak. Úgy fogalmazott: óriási a felelősségük a mai világban, amikor olyan kultúrákat próbálnak összekeverni, amelyek sosem éltek egymás mellett, hogy megőrizzék azt, amiben jelenleg élnek.

Soltész Miklós kiemelte a 13 nemzeti kisebbséggel közösen végzett munkát és megvalósított eredményeket, majd hozzátette, hogy a mostani migrációs “keveredésben” még inkább fontos, hogy azok, akik a nemzetiségüket megélik, a jövőben is megtartsák ezen létüket, ragaszkodjanak ahhoz és minden területen erősítsék azt.

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló megköszönte a kormány segítségét, amelyet az a bolgár nemzeti kisebbségnek nyújt identitása megőrzéséhez, és reményének adott hangot, hogy a kapcsolatuk a jövőben is felhőtlen lesz.

A kutatóintézetről szólva azt mondta, ezzel nagyon fontos lépést tesznek a bolgár hagyományok megtartásában, ápolásában és kutatásában. Szerinte a bolgár kertészek több mint 100 éve jelen vannak Magyarországon, és szeretnének hozzájárulni az ország kultúrájának színesítéséhez a jövőben is. A kutatóintézet feladata is a többi között ehhez kapcsolódik, a kertészek múltját, jelenét és jövőjét szeretnék bemutatni, s szeretnének mintakerteket is létesíteni.

Kitért arra, hogy jövőre lesz tízéves a bolgár egyházközösség, ennek méltó megünnepléséről már egyeztettek az államtitkársággal.  Fülöp Attila, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: a jövő évi költségvetés alapján e terület támogatása mintegy 2 milliárd forinttal nőhet, és eléri majd a 8 milliárd forintot.

A települési, területi és országos önkormányzatok és intézmények működtetésére szánt források 850 millió forinttal – 5 milliárdra – nőnek, a nemzetiségi civilszervezet különböző programjainak finanszírozására 800 millióval többet szánnak, míg az intézményfejlesztési források 400 millióval bővülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik