Közélet

Felhúzta Orbán kerítése a Fideszt

Nincs kerítés, ami, menekült, határzár 11 (Array)
Nincs kerítés, ami, menekült, határzár 11 (Array)
A Publicus Intézet szerint azonban nem ez, hanem a bizonytalanok számának csökkenése a legfontosabb fejlemény.

A Publicus Intézet szerint  A Fidesz egy százalékponttal növelte támogatói arányát, de a pártpreferencia-kutatás inkább az erőviszonyok stagnálását mutatja. Azok a közvélemény-kutatók (Medián, Ipsos) mutattak ki nagyobb eltéréseket a pártoknál, amelyek legutóbb tavasszal vizsgálódtak.

A Fidesz elmozdulni látszik a júniusi, júliusi mélypontjáról, augusztushoz hasonlóan újabb egy százalékpontot erősödött, így most 23 százalékos a támogatottsága, de még így is abban a 21-23 százalékos sávban maradt, ahol lassan fél éve tartózkodik. Támogatói meglehetősen aktívak mióta a kerítés-ügy uralja a napirendet.

A Jobbik már harmadik hónapja a választások utáni mélypontján, 13 százalékon áll. Most már egyértelmű, hogy elvesztette a választások utáni lendületét és a frissen megszerzett kb. 250.000 szavazóját. A Jobbikot ezen felül még a szavazóinak az inaktivitása is sújtja, továbbra is az ő aktivitásuk a legalacsonyabb a pártok között.

Az MSZP szavazóinak száma hónapok óta először – egy százalékpontot – nőtt. 11 százalékon áll. Ez az elmozdulás sem jelentős, a párt már több mint egy éve a 10-12 százalékos sávban mozog. Ugyanakkor továbbra is az MSZP-tábor a legelszántabb, sőt, szavazási hajlandósága a múlt hónap óta még növekedett is.

A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP és a DK továbbra is 3 százalékon áll. Az Együtt ebben a hónapban elérte az 1 százalékos küszöböt, míg a PM-nek és a Liberálisoknak ez most sem sikerült.

A Publicus Intézet szerint a nyár legfontosabb fejleménye a bizonytalanok számának csökkenése. Az elmúlt egy hónapban is csökkent arányuk, a kerítés- és menekültügy lassan megmozgatja a szavazókat. A bizonytalanok aránya most 44 százalékos, és már harmadik hónapja folyamatos a csökkenés. A pártok főleg a bizonytalanok köréből tudott most erősödni. A Publicus Intézet szeptember 10 és 14 között készítette reprezentatív kutatását, a Vasárnapi Híreknek.

Néhány napja az Ipsos a nyár egyértelmű győztesének a Fideszt hozta ki, a kormánypárt 20-ról 24 százalékra növelte támogatottságát a teljes népesség körében, ami az idei év legjobb eredménye. A Fidesz leginkább a harmincas-negyvenes korosztályban tudott erősíteni, itt csaknem megduplázta támogatottságát. A többi párt népszerűsége nem változott érdemben. A cég egy másik kutatása szerint az MSZP szavazóinál a befogadáspártiak aránya nőtt nyár elejéhez képest, míg a Jobbik és az LMP tábora elutasítóbb lett, de alapvetően nem változott a menekültek társadalmi megítélése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik