Közélet

Semjén Zsolt sem vezetett Balog ezer egyiptomi kopt családjának nyomára

Az elmúlt öt évben összesen nem kapott ezer egyiptomi állampolgárságot, nemhogy ezer család.

Nem mondott igazat Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, amikor arról beszélt, hogy hazánk 2013-2014-ben ezer keleti keresztény családot fogadott be Irakból és Egyiptomból, akik az állampolgárságot is megkapták – írja a 444. Ez abból a válaszból derül ki, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adott Szabó Tímea képviselői kérdésére.

Balog szavaival azt akarta alátámasztani, hogy Magyarország igenis befogadja azokat, akik valóban menekülnek. Ilyen esetekben a befogadottak a köztársasági elnök hozzájárulásával mentesülnek a magyar állampolgárság megszerzésének szigorú feltételei alól. Csakhogy a Semjén Zsolt által közzétett adatok szerint 2008. január 1. és 2015 júniusa között mindössze 263-an jutottak így magyar állampolgársághoz, és ebben a számban a honosított sportolók is benne vannak.

2010-ben 1, 2011-ben 5, 2012-ben 10, 2013-ban 55, 2014-ben 182 fő kapott így állampolgárságot, az idei év első félévében pedig tízen. Az egyiptomiak ebből 198 főt tesznek ki, ami meglehetősen messze van a Balog által emlegetett ezer családtól.

Hagyományos honosítással 2010 és 2015 között összesen 573-an szereztek magyar állampolgárságot Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Közép-Kelet országaiból. Tartózkodási engedélyt 626-an kaptak 2013-ban, tavaly pedig mintegy 454-en.

Az ezer egyiptomi kopt családról egyébként a magyar kopt közösség sem tud.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik