Közélet

Gyurcsány a léggitározásról, szerinte illúzió a rendszerbontás

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Levelet írt a Magyar Narancsnak.

Arra reagált, hogy a hetilap erős kritikát fogalmazott meg amiatt, hogy a Demokratikus Koalíció nem vesz részt az úgynevezett „Rendszerbontó Népszavazás” megtartásához szükséges aláírásgyűjtésben. A DK-elnök elmagyarázta, miért.

Ez a mostani népszavazási kezdeményezés két okból is eleve kudarcra van ítélve.

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz előző ciklusban hozott szigorításaival a korábbi országos népszavazások közül csak egy lehetett volna sikeres. Ha már korábban is léteztek volna a mostani szabályok, „nem tudtunk volna a nép döntése alapján az Európai Unió tagjává válni. Ez az új, négymillió választópolgár részvételét előíró küszöb ma jól láthatóan teljesíthetetlen…”

Szerinte a kérdések is rosszak.

Másodsorban: még ha valamilyen váratlan földindulás okán e részvételi feltétel teljesíthető is lenne és a résztvevők többsége igennel szavazna, a népszavazáson feltett kérdések akkor sem lennének alkalmasak arra, hogy elérjék a végső célt, a rendszerbontás előfeltételét, az Orbán-kormány bukását. Mert bármennyire is fontos ügy a tankötelezettség, a rászoruló gyerekek ingyenes étkeztetése, a képviselőként húzott nyugdíjak, vagy a kötelező kamarai tagság ügye, az ezekben a kérdésekben esetleg elért győzelem sem rendítené meg a kormányt. Nem, mert nem a rendszer lényegét, nem tartópilléreit, nem alapvető identitását érintik.

Ez nem a kezdeményezők hibája – ismeri el Gyurcsány, aki azt írja, pártja elnöksége is több tárgyalási forduló után döntött úgy, hogy a DK nem vesz részt az aláírásgyűjtésben. Felelős ellenzékiként dilemmáztak és feltették a kérdést.

Szabad-e a rendszerbontás illúziójában ringatni a demokratikus ellenzékkel szimpatizáló választókat? Szabad-e a korlátozottan rendelkezésre álló intellektuális erőnket, politikai és szervezeti kapacitásunkat egy minden bizonnyal kudarcos vállalkozásra fordítani, és sok százezer, jó esetben 1-2 millió szavazónak keserű kudarcélményt szerezni?

Gyurcsány a legfrissebb Magyar Narancsban azt is elismeri, egyáltalán nem biztos, hogy igazuk van. Ő barátsággal csak annyit kér, hogy a DK érvelését is tartsák legitimnek és főleg jó szándékúnak. Pártja döntése „a demokratikus ellenzékért, sőt az új demokratikus Köztársaságért viselt” felelősségüket tükrözi.

Korábban – szintén a Magyar Narancsban – ezt megkérdőjelezte az Új Magyar Köztársaság (ÚMK) Egyesület ügyvivője.

Akkor marad a szájkarate és léggitár?

Semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy az ellenzék a menekültek mindent elhomályosító drámája és annak kétségbeejtő kormányzati kezelése idején belterjes, lábszagú vitába bonyolódjon.

Ezt írta Kozák Márton, aki szerint ilyen körülmények között a közönségnek „még az elvi jelentőségűnek gondolt véleménycsere is visszataszító civakodásnak tűnhet…”, de a hallgatás további bajokat generálna. Ezért a népszavazást bojkottáló DK magatartása kapcsán idézte a Tárki értékkutatását, amely szerint társadalmunk keleties értékszerkezete éppen abból fakad, hogy az emberek nem készek az együttműködésre. Az aláírásgyűjtés ezért önmagán túlmutató. Azt jelzi, hogy a nyugatias változást akarók igenis képesek a kooperációra a közös célért, egyikük sem a másik legyűrésében érdekelt.

Az aláírásgyűjtés sikere a résztvevők közös sikere, sikertelensége közös kudarca lesz.

Az egykori DK-alelnök, Bauer Tamás is azt írta, a közös akció jótékonyan hat a szervezetek közti bizalomépítésre, erősíti az együttműködés kultúráját. Kozák szerint a DK vezetői úgy politizálnak, ahogy zenélnek: az odaképzelt húrokat vadul tépve léggitároznak. Rejtélyes tartalmú nemzeti ellenállást hirdetnek, előrehozott választásokat sürgetnek, homályban hagyva, hogy azt az ismert közjogi és támogatottsági feltételek között mégis hogyan képzelik.

A Gyurcsány által bírált kérdésekről Kozák azt írta, az emberek értik, azok miről szólnak, az elegendő aláírás pedig csak a befektetett munkán, a megfelelő szervezeti háttéren múlik, “és még ha igaz lenne, sem illik az Orbán-rendszer legeslegkérlelhetetlenebb ellenfelének (ők mondták!) a kérdések gyenge mozgósító erejére hivatkozni.”

A bojkottot azzal magyarázni, hogy az átalakított szabályok miatt kevés az esély a sikerre, hiszen a tavalyi  választáson a DK-nak esélye sem volt a sikerre, “ám azon a párt részt vett és képviselői felesküdtek Orbán alkotmányára. Sikeres népszavazás nem jár eskütételi kötelezettséggel.”

Kozák ironikusan írta, hogy a csodálatos Gyurcsány “pályafutása első ciklusában politikusi alkalmatlanságával kétharmados győzelemhez segítette a Fideszt, a másodikban szájkaratéval és virtuóz léggitárszólókkal próbálja legyőzni az életre kelt-keltett gólemet. A népszavazásnak több esélye van.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik