Közélet

Az Együtt szerint Orbánnak tudnia kéne, hol a helye

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke az Együttnek a baranyai Beremenden csütörtökön tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon azt mondta: a miniszterelnök fél éven át minden józan, mérsékelt és reális uniós javaslatot elutasított, s bár a napokban korrigált néhány kérdésben, a brüsszeli csúcs semmilyen módon nem tekinti érvényesnek, emberségesnek a magyar kormánynak és a Fidesznek a menedékkérőkkel kapcsolatos politikáját.

“Hazudik a Fidesz”, amikor azt állítja, valójában az orbáni politikát ismerte el Brüsszel, hiszen a kormányfő szerdán jó néhány olyan javaslatot fogalmazott meg, amelyek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke május-júniusi első, a kötelező kvótákra vonatkozó javaslatában már benne voltak – hangoztatta a pártelnök. Példaként hozta fel az EU külső határainak védelmét, a schengeni és a dublini szabályok komolyan vételét. Hangsúlyozta, az Együtt hiteltelennek tartja a világkontingens-kezdeményezést egy olyan miniszterelnöktől, aki maga mindent megtett az európai kvóta elgáncsolásáért.

A politikus kitért arra is, hogy pártja elutasítja a kerítésépítést, mert azt nem tartja megoldásnak. Szavai szerint Magyarországnak úgy kell biztonságérzetet nyújtania a Beremenden, Pécsen vagy Budapesten élők számára, hogy közben emberségesen fogadja a menedékkérőket. “A magyar kormány és a Fidesz nem ezt teszi, hanem azt a hibát követi el, amit számon kér Horvátországon, azaz a határon buszba ülteti, és döntő részben regisztrálatlanul elviszi őket az osztrák határra, ez pedig elfogadhatatlan” – hangoztatta Szigetvári Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik