Közélet

Orbán Viktor Európa megmentőjévé akar válni

A kormányfő részt vett a bajor konzervatív kormánypárt, a CSU tartományi frakciójának ülésén, utána sajtótájékoztatót tartott, ahol kijelentette, 175 kilométeren működik a magyar kerítés, a szerb határon. A cél az, hogy a horvát határszakaszon, további 355 kilométeren is működjön.

Ha az a jelentés érkezik, hogy képesek vagyunk érvényt szerezni a magyar jogszabályoknak és a fizikai határzárat a zöldhatáron életbe léptetni, és a belépni akarókat a kijelölt pontok felé vagyunk képesek irányítani, akkor el fogjuk rendelni az éles határzárat.

A horvátok Orbán szerint nehezítik a dolgunkat, viselkedésük ellentétes az európai normákkal, Magyarországnak történelmi szerep jutott, bár „senki nem szeret végvárban szolgálatot teljesíteni.”

A tét az, hogy kifolyik-e kezünk közül a szabad Európa, ezt nem engedhetjük, ezért meg kell védeni a magyar külső határokat, mondta Orbán.

A megoldás szerinte az, hogy a görögök kérjék meg Európát, hogy védje meg határait, ebben a nemzetközi akcióban kész részt venni Magyarország Orbán Viktor szerint.

Hogy sajnálja-e a menekülteket? Is-is. Azokat, akik magyar rendőrre támadtak, nem tudja sajnálni, de azokat igen, akiket átvertek az embercsempészek. De Európa feladata szerinte az, hogy rendet tegyen azokban az országokban, ahonnan menekülnek az emberek, így lehetne megszüntetni az általa csak modernkori népvándorlásnak nevezett jelenséget.

Már a sajtótájékoztató előtt kiderült, hogy a migrációs válság kezelését célzó hatpontos javaslatcsomaggal érkezik az Európai Tanács szerda esti rendkívüli ülésére, Brüsszelbe Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök javaslatai között szerepel a már említett görög határok védelmének átengedése azoknak az európai országoknak, amelyek készek ebben részt venni. Emellett kezdeményezi a menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását még a schengeni övezeten kívül, valamint a biztonságosnak tekintett országok listájának európai szintű meghatározását.

Negyedik javaslata, hogy új pénzügyi források érdekében minden tagállam növelje meg egy százalékkal befizetését és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal. Ez hárommilliárd eurót jelent egyszázalékonként.

Indítványozta továbbá kiemelt partnerség kialakítását azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet, külön megemlítette Törökországot és Oroszországot. Orbán Viktor végül úgynevezett világkvóták létrehozását javasolta, vagyis hogy az egész világot vonják be a menekültválság kezelésébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik